MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.
1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.
tette lehetővé a régen várt lakossági egészségügyi könyv bevezetését, ebből egyik Oabas és vonzáskörzete. Nemcsak az egészségügyi szolgálaton, hanem a lakossági magatartáson, ennek befolyásolásán is fog múlni, hogy az egészségügyi állapotról informáló könyvecske úgy hasznosodjék, ahogyan ezt bevezetői tervezték. Magyarországon a számszerüséget tekintve elegendő lehetne a kórházi ágy, megfelelő működtetés és területi elosztás esetén. Hogy az ágyszám tekintetében hátrányos helyzetűnek tekinthető Pest megye fekvőbetegellátása az eiá elmúlt időszakban mégis megállta a helyét, az többek között talán az alapellátás és járóbeteg-szakellátás megfelelő működtetésének is köszönhető. A továbbfejlődés érdekében ezért jó lenne felmérni a rendelőintézetekben hiányzó, de szükséges szakrendeléseket, a működést gátló hiányzó terápiás és egyéb helyiségeket, eszközhiányokat, és már csak a kórházi ellátás megfelelő működtetése érdekében is foglalkozni kellene a rendelőintézetek bővitési programjóval. Az irásos anyag kitér arra, hogy az időskorú ak szociális ellátása nem a tervezett szintenf ejlődött. Ez a tény ismételten kihat a kórházi osztályokra, mivel a szociális intézmény hálózat korszerűtlensége felesleges és gazdaságtalan terheket ró rájuk. Ha csak arra gondolunk, hogy a túlzsúfolt elmeosztályokon hány olyan beteg van, aki évek óta elraeszociális otthoni elhelyezésre vár, akkor az utóbbi intézmény sürgető fejlesztéséhez nem fér kétség. A következtetést más irányban is le kellene vonni. A szociális ágazat és egészségügyi alapellátás együttműködésének szorosabbra vonása egyre sürgetőbb szükséglet. A körzeti a orvosok mindennapos