MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.

de a dolgozókra is. Gazdasági gondjainkból adódóan megváltoztak az életszínvonal emelkedésének lehetőségei. Mig a jövőben is az életszínvonal megtartásával, vagy szerény növekedésével kell szá­molni. Ilyen esetekben különösen fontos, hogy nagyobb figyelmet forditsunk olyan dolgokra, mint a munkahelyi közérzet, a demokra­tikus vezetés, a demokrácia érvényesítése, az igazságosabb bére­zés, mert mindezek nem is igényelnek anyagi aszközöket, mégis ugy Ítéljük meg, nem élünk ezekkel eléggé. Elvtársak! A dolgozók általában elfogadják, megértik a nehezebb gazdasági helyzetet. Azt is tudomásul veszik, hogy szükség van bizonyos korlátozásokra, ugyanakkor egyes intézkedések szüksé­gességét vitatják, és nem tartják elfogadhatónak azok indoklását, magyarázatát. Mind a mai napig nem jutott nyugvó pontra körükben a legutóbbi áremelkedéssel kapcsolatos vita. Zavart okoz a növek­vő árbizonytalanság, elsősorban a szabadárak területén. Mind ha­tározottabban mondják el véleményüket, hogy a gazdasági gondjaink megoldásának feltételeit a termelésben kell megtalálnunk. Jogos hogy igény a fogyasztói árak mind alacsonyabb mértékben növekedjenek. Hogy a pazarlás, a szervezetlenség, a hanyagság ne szerepeljen ármeghatározó tényezőként. Kedves Elvtársak! Balogh László elvtárs beszélt a tanácsi gazdálkodásról, azokról az erőfeszítésekről, amelyek az elmúlt 5 esztendőben ennek érdeké­ben a megye vezetése és a lakosság részéről összetetten folytak. Én ezekkel a legteljesebb mértékig egyetértek. C^ak erősiteni

Next

/
Oldalképek
Tartalom