MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/17. ő. e. Pártértekezlet. 1-122. • 1985. március 2-3. - A megyei pártértekezletet előkészítő anyag: - - Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának jelentése a megyei küldöttértekezletnek a XII. kongresszus óta végzett munkáról. 21-97.

tételeket teremt a dolgozók szabad ifejének kulturált eltöl­téséhez is. Ezekre az eredményekre épitve célul tűzzük ki, hogy a VI. ötéves tervben a könyvtárakra is kiterjesszük a közös fenntartást. A fejlődés ellenére azonban még mindig nagyok a különbségek az egyes településtípusok ellátottsága között, különösen az agglo­merációban és Dél Pest megyében. A további tartós feszültsé­gek oldása érdekében a következő években nagyobb figyelmet kell forditani e területekre, még jobban épitve az összefogás gya­korlatára, középpontba állitva a bővítéssel egybekötött re­konstrukciókat és a komplex intézmények létrehozását. A beszámolási időszakban jelentősen nőtt a megyében dolgozó közművelődési munkások száma. Tevékenységüket hivatástudat, nagyfokú aktivitás jellemzi. Továbbra is gond azonban, hogy körükben közel 50 % a szakképzetlenek aránya. Ennek csökken­tése a következő időszak egyik alapvető feladata. A pártszer­vek következetesebben érvényesítsék a népművelők, könyvtá­rosok, múzeumi és filmellátás területén dolgozók munkájával szemben az ideológiai, politikai követelményeket. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei szervezete keretében kö­zel 2500-an tevékenykednek a kulturális igények felkeltésében és kielégítésében. Szükséges azonban az, hogy az értelmiség rétegei az eddiginél aktivabban és nagyobb arányban kapcsolód­janak be a kulturális nevelőmunkába. A megyei Pártvégrehajtó Bizottság 1976-ban foglalkozott a párt művészetpolitikaja végrehajtásának tapasztalataival. A művészeti élet és a nevelés megyénkben sokszinü és eredményes. Közel 150 hivatásos művész él és alkot itt. Körükben a képzőművészek száma a legnagyobb. Nagyon sok történt annak érdekében, hogy a megyéhez való kötődésük szorosabbá váljon, lakáskörülményeik, alkotó feltételeik javuljanak. Többségükben megtalálják helyüket

Next

/
Oldalképek
Tartalom