MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1980. március 1-2.
1/15. ő. e. Pártértekezlet. 1-52. • 1980. március 1-2. - [A 13. ő. e. folytatása.] - - Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának jelentése a megyei pártértekezletnek a XI. kongresszus óta végzett munkáról. 11-52. [brosúra]
és egyéb szükséglakás. A lakás- és építőanyagárak emelkedése miatt nehezebbé váltak a fiatalok lakáshoz jutásának feltételei. Számukra inkább olyan szövetkezeti formában való építkezés kedvező, amelyekben maguk is munkát vállalhatnak, ezáltal csökkentve a költségeket. A gyakran rosszul előkészített lakásépítő szövetkezetek elég sok gondot okoznak. Az életkörülmények az egészségügy, a szociális ellátottság fejlődése által is javulnak. Középpontba került az üzem-, az iskolaegészségügy, a szociális gondoskodás és a népesedéspolitikai feladatok következetes végrehajtása. Az egészségügyi alapellátás biztosítása, a rendelőintézeti hálózat kialakítása, a fekvőbeteg-ellátás fejlesztése nemcsak a megye lakosságának jobb körülményét eredményezi, hanem a főváros tehermentesítését is segíti. Jelentős társadalmi összefogással 1979re három év alatt épült fel az 580 ágyas kerepestarcsai kórház. Megkezdődött a további 328 beteg fogadására alkalmas épületszárny építése. Újabb pavilonokkal bővült a váci- és a ceglédi kórház. A már folyamatban levő rekonstrukció hatására megújul a Semmelweis kórház. Folytatódott a szakorvosi rendelőintézeti hálózat kiépítése. Felépült a százhalombattai, a monori rendelőintézet, bővültek az aszódi, a ceglédi és a nagykőrösi rendelők. Az Egészségügyi Minisztérium támogatásával terven felül megkezdődhetett a váci és a dabasi szakorvosi rendelők építése. Továbbra is gondot jelent azonban a túlzsúfoltság, a szükségletekhez viszonyítva a kevés kórházi ágy. Ez akadályozza az integráció érdemi kibontakozását. A tervezettnek megfelelően több mint 1400 bölcsődei hely megépítése várható 1980 végéig, így az összes bölcsődéskorú gyermek 10 százaléka juthat bölcsődébe. 1975-ben ez az arány 6,6 százalék volt. A szociális gondoskodás jelentős eredménye, hogy elkészült a száz személyes Pest megyei Csecsemőotthon; 90 testi és szellemi fogyatékos gyermek számára egészségügyi otthon épült Gödön. Mindkét intézményben magas a felvételre várók száma. A szociális otthonok 70 hellyel bővültek. Ma még csak a legjobban rászorultak beutalását tudjuk biztosítani. A gondokat azonban enyhíti, hogy több községben létrehozták az öregek napközi otthonát, és számos helyen megszervezték a házi szociális gondozást. A kereskedelmi forgalom az V. ötéves tervben 50 százalékkal nő. Pest megye kiskereskedelmi hálózata, ellátottsága - minden erőfeszítés ellenére - elmarad más megyéktől. Még mindig sok bejáró kényszerül arra, hogy napi bevásárlásait a fővárosból biztosítsa. A szűk pénzügyi lehetőségek következtében az V. ötéves terv idején csupán mintegy 62 ezer négyzetméter alapterülettel bővül a kereskedelmi hálózat: eddig 134 új üzlet épült. Az ÁFÉSZ-ek és a kereskedelmi vállalatok összehangolt munkájával folytatódott az ABC program, melynek keretében 1979 végéig 24 ABC áruházat adtak át. Vácott élelmiszeráruház épült, és még az idén elkészül a dunakeszi áruház. A vállalatok, szövetkezetek három év alatt több mint 110 üzletet és vendéglátóegységet bővítettek, illetve újítottak fel. A kiskereskedelmi egységek nagy figyelmet fordítottak a meglevő hálózat jobb kihasználására. Az egész megyében, de az agglomeráció községeiben különösen súlyos, nagy probléma a kereskedelem munkaerő hiánya. Gyakran fordul elő, hogy az egy-két személyes üzletek rövidebb-hosszabb ideig zárva maradnak. Ezen a helyzeten szakmunkásképzéssel és a munkafeltételek javításával, ösztönzőbb bérezéssel lehet változtatni. Lényeges módosulást a kisboltoknál a magánkereskedelem engedélyezése jelentene. A tanácsok jelentős összegeket fordítottak a közműfejlesztésre. Kezdeményezték a koordinációs beruházások, az ivóvíz- és csatornamű-társulatok megalakítását. A IV. ötéves terv idején elkezdett programokat folytatva 950 kilométerrel bővült a vízhálózat. Ezáltal a lakások 44 százalékát vezetékes vízzel látták el. 17 községben nincs biztosítva az egészséges ivóvíz. Még nagyobb a lemaradás a szenny-