MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1980. március 1-2.
1/14. ő. e. Pártértekezlet. 1-223. • 1980. március 1-2. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XI. kongresszus óta végzett munkáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-209.
A megyei párthatározatok jól segítették a főváros körüli tej-' gyürü kialakítását, amelynek alapján most a beszámoló arról adhat számot, hogy Pest megyében a tejtermelés kiemelkedően fejlődött. Engedjék meg az elvtársak, hogy az irányelvekhez - néhány gondolatsort érintve - kapcsolódjam. Az első: annak tudatában szervezünk, hogy figyelembe vesszük az irányelvek igen fontos megállapítását: népgazdaságunk jövőbeni fejlődését megszabja a nyersanyag- és energiahelyzet. Nem várjuk felkészületlenül ezeket a hatásokat. 1979-ben átfogó takarékossági intézkedéssel az összetermelés 16 %-os emelkedése ellenére is energia felhasználásunk szinten maradt. Nem kis feladat, ha tudjuk, hogy 2o.ooo lőerő erőgépeink összteljesítménye és éves folyékony energia felhasználásunk három és félezer tonna. Az energiát igénylő takarmány felhasználás területén - szintén csak igen következetes takarékossággal - lehetőségeink jobb kihasználásával felelhetünk meg a követelményeknek. A megyei Pártértekezlet anyaga és az a irányelvek kiemelik, előrehaladásunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjon népünk műveltsége, hogy a közművelődés egyre inkább társadalmi üggyé váljék. A Járási Pártbizottság következetes irányitásával valamennyi művelődési ház, könyvtár közös fenntartásba került. Ennek keretében szövetkezetank is az 5 szövetkezet művelődési intézményeinek évente rendszeres támogatást biztosit. A kongresszusi irányelvekből megismer helyük, hogy pártunk folytatja eddigi agrárpolitikáját és, hogy az eddigieknél még fokozottabban számit a mezőgazdaságban dolgozókra és ehhez a feltételeket© a nyugodt politikai légkört és a gazdasági támogatást továbbra is biztositja.