MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.

1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 2. A párt X. kongresszusának irányelvei és a Szervezeti Szabályzat tervezetének megvitatása, a pártértekezlet állásfoglalásának kialakítása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 21-233.

Ezt ma egy párszor - illetve tegnap és ma ü elmondottuk* ts^játxa Mostani kiindulási alapunk 3,3 milliárd* Indulásnak, hogy úgymond­jam^meg lehetünk elégedve* Minden reményünk megvan arra, hogy Ja jól dolgozunk, élünk az irányitási rendszer adta önállóssággal és lehetőséggel, akkor ezt messze tul tudjuk teljesitnni. Biztos, hogy a megyében nagyobbak az igények, mint amit ebből az összegből, vagy még a túlteljesítettből is meg lehet valósítani, de éppen az igény az* ami mindig lök bennünket, visz bennünket előre, csak tudni kell, hogy azért valahol időnként meg kell kapaszkodni^megkell állni. Szeretném jelenteni a tisztelt pártértekezletnek, hogy a Megyei Tanács munkáját a Végrehajtó Bizottság, a Pártbizottság ellenőrizte - a negyedik 5 éves tervre való felkészülési munkát ! - és azt igen jónak értékelte* Nagy örömünkre szolgált, hogy:még 5 éves terv ilyen megfelelően előkészítve nem volt* Ezt azért mondanám el, mert a 3« ötéves tervben csak 12^o állami és szövetkezeti lakás - számunk volt összesen, és mintegy 24 ezer lakás épült meg Pest megyében, de állandóan gondunk volt a lakótelepi el­helyezésű lakások előkészítettség*' fokával* Ezért Simon Sándor elv­társunk volt a leggyakrabban a szószóló a pártbizottsági üléseken. Remélem, hogy az elkövetkezendő időkben ezért nem kell majd elmaraszd talni és nem is lehet elmarasztaltatni a Megyei ^anácsot? Mi azt kér­jük, ha lehet, olyan tempóban épitsfts: a lakásokat, ahogy azok elő vannak készítve, ^tt Gödöllőn résztvettem a városi pártértekezleten, ahol elmondta a tanácselnök, hogy ebben a pillanatban azonnal 25o lakás épitését lehetne elkezdeni? Mi ugy tudjuk, hogy kicsivel ke­vesebbet tervezgettek az elvtársak, ha nem^ elnézést kérünk. Be el lehet mondani, hogy hasonló a helyezet megyében mindenütt* Tehát a közmű előkészítettség olyan fokon van, hogy a megemelkedett és hadd mondjam 36 ezerre tervezett IV. 5 éves terv^nk^|a^|sszámot teljesíteni - ha lehet tulteljesiteni tudjuk* 12, hogy mintegy 12 ezerrel több lakás épitését iMÉHMfe tervezzük a megyében, minőségi változást jelent ezen a számon belül, hogy 125o~nel szemben 635o bér-és szövetkezeti lakás építésére kaptunk lehetőséget* Ez nagyonf nagy jelentőségű, mert elsősorban a munkáslakta településeken a nagy családosok, a kisfizetésnek sorsán sokat tudunk majd javitani* Nagyon örülünk, hogy a hosszú vizsgálatokat ; vitát jelentő téma nyugvópontra jut, és a megye a IV. 5 éves tervben elkezdheti a megyei kórház épitését* Itt van miniszterünk Szabó elvtárs, ezért ./. 1,i B

Next

/
Oldalképek
Tartalom