MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.
1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 2. A párt X. kongresszusának irányelvei és a Szervezeti Szabályzat tervezetének megvitatása, a pártértekezlet állásfoglalásának kialakítása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 21-233.
- 484 - 490 szem, hogy négyéwel ezelőtt is, de öt évvel ezelőtt méginkább a ceglédi elvtársak a legnagyobb gondja a kórház volt. Éá nem használok nagy szavakat, ha azt mondom, hogy nem országos, hanem európai színvonalon oldottuk meg a városnak ezt a nagy problémáját. Több ebben az időszakban erőnkből nem futotta. Hozzátenném elvtársak, hogy 1971*-tői nemcsak Ceglédet, hanem az egész megyét érintően uj bevételi szabályozók lépnek életbe. Ez kedvezőbb helyzetet teremt Cegléd városának is és Abonynak iSf meg a többi községnek. Azzal,hogy a Közúti Gépjavitó Vállalatot hozzácsatolják Budapesthez, az uj szabályozó szerint a kommunális hozzájárulást most a telephelyen fizetik, tehát ahol az üzem van. Tehát nem a központban fogják fizetni, hanem ott Cegléden, Ennyiben javit sorsunkon és helyzetünkön az uj bevételi szabályozó. Nem akarom húzni az időt és felsorolni, hogy ezen túlmenően milyen ujabb forrásokat nyit meg ez,amely források megítélésünk szerint ujabb fejlesztési lehetőségeket nyújtanak megyénk, illetve a községek számára. Tehát a helyi önállóság mellett az anyafei lehetőségek is javulnak,ha nem is annyira hogy minden igényt kielégítsenek,de javulnak. Az elvtársak elhatározásán múlik majd,hogy ebből mit, mennyit hova fordítanak. Szóbakerült itt az iparosítás kérdése is, hogy Cegléd környékén van még munkaerő. Nem először merül fel Abonynak és esetleg más területnek is az iparosítása. Azt mondjuk, elvtársak, hogy amit lehet, mi igyekszünk segíteni. A nagykátai járásnál is voltak próbálkozások, a helyi vezetés különös aktivitása folytán jobban sikerült, a ceglédi elvtársaknál, illetve az abonyiaknál is próbálkozunk. Meg kell mondanom, elvtársak, hogy komoly nagyüzemnek ott nincs épület. Szétnézett ott már a hajógyártól kezdve egy sereg/vállalat és az elvtársak pontosan tudják, nehezen akad vállalat, aki vállalkozik vidékre menni épület nélkül,vagy jelentősebb megyei hozzájárulás nélkül. Ellenben kissebb KTSZ-ek, szövetkezetek jelentkeznek. AzkysimmsiciaTráTCpdmgy Ha lehetőség nyilik rá , hogy nagyobb üzem is odakerüljön, természetes, hogy segítünk. De erre ígéretet tenni nem tudunk, ezt meg kell mondani magyarul.