MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.
1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szóbeli kiegészítés. 4-21.
Nagyon lényeges a termelőszövetkezeti tagok egész évi foglalkoztatása, de nem akármilyen fajta tevékenységről van szó* Elsősorban az élelmiszergazdasággal összefüggő savanyitást, konzerválást és egyebet támogal^uk. Lehetnek időszakos változások az állami vállalatokhoz bedolgozás formájában. Helyes és mi támogatjuk az épitőipari tevékenységet, amelyben a termelőszövetkezet is az adott községig járási szükségleteket fedezi, Azonban a legnagyobb eréllyel kell küzdeni az ellen, hogy a termelőszövetkezet/végvárai legyenek az üzérkedőknek, a gazdálkodá-* sunk kétségtelen gyengeségeit a maguk hasznára fordítóknak*! Nem mindegy, hogyan és honnan hozza a melléküzemág a maga hasznát. Nem brossra vagy szemináriumi tananyagától egyénig a csoport és a társadalmi érdek egységének kérdése. Milyen jelzővel illessük például azt a szemléletet, amely magyarázkodó, alkudoz<^^Kenyergabona vetéséről van szó, de igénybe veszi az állam nyújtotta összes kedvezményeket és szemhunyorgat kétes jövedelemnövelés érdekében. Igaz, népgazdaságunkból hiányzik sok kis és középüzem, amelyeknek léte segítené a konjunktúralovagok garázdálkodásának megszüntetését. De ha kevés a rendőr az utcán, abból még nem szentesíthetjük a rablást, ügy pótolni a hiányzó gazdasági egységeket, hogy közben elrabolják a közvagyont, sárba tiporják el«* veinket és erkölcstelenségbe sodorják a termelőszövetkezeteket, nem, ezt nem lehet megengedni. /Nagy taps./ Drága, nagyon drága melléküzemág az, amely gyengíti, aláássa a munkás-paraszt szövetséget. A munkás-paraszt szövetség,a munkásosztály vezető szerepe akkor erős, ha minden jelentős kérdésben zavartalan a két osztály közötti viszony, /Nagy taps./