MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.

1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 2. A párt X. kongresszusának irányelvei és a Szervezeti Szabályzat tervezetének megvitatása, a pártértekezlet állásfoglalásának kialakítása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 21-233.

a módositás szükségességét, mint ahogy sok kérdésben ma is az jött ki, hogy a túlzásokkal szemben kell fellépni, nem pedig az alapkérdésekkel kapcsolatban. Itt van a vasárnapi, vagy a hétvégi vagon kirakások kérdése. A dolgozók az órabérért nem rakják ki a vagont. Egyik vállalatunk szerződést kötött egy termelőszövetkezettel, az pedig elvállalta, de ugy, hogy felfogadta a vállalat.dolgozóit, több munkabért tudót fizetni és erre el is vállalták. 1968 óta ez a vállalat több mint lo millió forintot fizetet ki vagon kirakási költségekért, ebből a Tsz kb öt milliót tisztán eltett lényegében adminisztratív munka alapján, de meg kell mondanom, hogy a vállalat sem zokogott túlságosan, mert ez a tiz millió nem jelentkezett náluk, mint béralap költség, adózni sem kellett utána, hanem termelési költségképpen szépen hozzávágták a többihez. Végeredményben a Tsz is, a válllalat is jól járt, egyedül a fogyasztó járt rosszul, mert arra tehrelő­4ött a tizmillió forint, vagyis a Magyar Népköztársaságra. Amikor azt keressük, hogy miért drágul valami, miért növekszik vala­minek az ára, stb ilyen dolgokat, ilyen ügyeskedéseket is lehet ta­lálni, hozzátéve, hogy ez nem jellemző. Röviden még néhány szót gondjainkról, személyi állományunk nehézsé­geiről. Nagyon sok problémánk van. Sokan kifogásolják, hogy kevés a rendőr az utcán. Ez igaz, nem tudunk többet küldeni, de a minisz­térium, látva Pestmegye nehézségeit, lehetővé tette számunkra, hogy létszámon felül is vegyünk fel rendőröket. Ahol ilyen gondok, problémák vannak, kérjük a járási párt, tanácsi, gazdasági vezető elvtársakat és a községi vezetőket, hogy nyújtsanak ebben segitsé­get. Itt van megalakult uj városunk Százhalombatta, de itt is se­gítségre van szükségünk ahhoz, hogy rendőröket felvegyünk. Akkor létrehozhatjuk az önálló rendőrséget Százhalombattán beiül. Engedjék meg, hogy befejezésül elmondjam, a főkapitányság vezető­je ugy irányitja és neveli a rendőrség tagjait, hogy a párt hatá­rozatát, a kormány utasitását habozás nélkül végre kell hajtani, Ennek érdekében megyénkben jó munkahelyi közérzetet biztositunk állományunknak. Pártszerü keretek között mindenki számára meg van adva a vélemény-nyilvánitási lehetőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom