MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. október 29-30.

1/8. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1970. október 29-30. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szóbeli kiegészítés. 4-21.

Jó 20 évig kínlódtunk a vetéssel, aratással. El kell gondolkod­ni azon, a 30.- Ft adókedvezmény megszüntetése megéri-e, hogy birkózzunk újból a mezőgazdasági üzemekkel, hiszen az adókedvez­mény mellett is erős politikai munkára volt szükség, mert igy is állandó téma volt a vetésterület csökkentése. A másik gondolat, amelyről szólnánk, a húsellátás kérdése. A Megyei Pártbizottság jelentős programot dolgozott ki a közös állatállomány növelésére. Tudjuk, mennyire szükséges, s mindent megtettünk és megteszünk a háztáji állomány fejlesztése, szinten­tartása érdekében. Meggyőződésünk volt már a program készítése ide­jén, 1966-ban, hogy csakis a közös. állomány segítheti a krónikus husgondok végső, érdemi megoldását. Ezért széleskörű politikai mun­kát végeztünk, hogy a termelőszövetkezetek a háztájit segítve ere­jükhöz mérten a közös állatállomány fejlesztését hajtsák végre. Ugy gondoljuk, nem dicsekvés, hanem jogos büszkeség, hogy az or­szágban elsőként fogtunk hozzá, és ezért a legtöbb szakosított te­lep Pest megyében van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom