MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. november 3-4.

1/6. ő. e. Pártértekezlet. 1-303. • 1966. november 3-4. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 32-200.

bizunk abban, bogy ez az eredmény a 15 ezer forintot is megfogja haladni• 1965-ben a zárszámadás után még l,4oo.ooo forintot tartalékoltunk erre a gazdasági évre, ami lehetővé tette, hogy ez év január 1-vel áttérjünk a pénzbeli fizetésre. Itt még el kell mondanom, hogy / az 1965 előtti időben a meglévő termelőszövetnéetünk mindig állami dotációs volt. Amióta a két termelőszövetkezet egyeSült, állami dotációra nem volt szükség. Ez évi tevékenységünk alakulását nagymértékben befolyásolta gyümölcstermesztésünk eredményes értékesítése, s maga a termelés is. ö r ömmel mondhatom el itt a pártértekezlet en, hogy a beter­vezett 2,700.000 forint bevétel helyett 6,700.000 forint volt a termelőszövetkezetünk bevétele bogyós-gyümölcsökből. Ezzel kap­csolatban talán én is felvethetném azt a kérdést, amit a dánszent­miklósi elvtársnő elmondott, hogy akkor valószinüleg nem volt jó a tervezés. Elvtársak ! Az, hogy az eredmény igy alakult, s több, mint 3 millió forint bevételt értünk el terven felül, részint annak köszönhető, hogy a tagok eleget tettek a művelési kötelezettsé­güknek, másrészt befolyásolta a kedvező időjárás, s nem utolsó sorban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ebben a gazdasági évben az uj gazdasági árpolitika következtében a termelőszövet­kezeteket támogatták, Nem kismértékben növelte a termelési kedvet az, hogy az eddigi lo forintos ár helyett 12, vagy 13 forintot kapott a málnáért a termelőszövetkezet tagsága, s ez nagymérték­ben befolyásolta a termelőszövetkezeti tagok jövedelmének ala­kulását. Arra, hogy termelőszövetkezetünk a gyümölcstermesztés terén jó eredményt ért el, az illetékes megyei szervek is felfigyeltek, s termelőszövetkezetünket bemutató gazdasággá nevezték ki. Ez évben kilenc esetben voltak nálunk tapasztalatcserén a Kerté­szeti Főiskola és a Zala megyei Tanács szervezése keretében a ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom