MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. október 31.-november 1.
1/1. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1959. október 31.-november 1. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 66-169.
- 84 AB el 1 enfer re cl a loa előtti helyzethez képest lényeges a javulás azonban azon a területen, hogy a járási illetve városi pártbizottságok rendszeresebben ás elmély ülteboeK^árgyalják meg ez igazságügyi szervak munkáját. Kzen a ftéren főleg e munka finomítás át és abba a vonatkozásban van még tennivelo, hogy a járásokon is érvényesüljön s három igazságügyi szerv vonatkozásáusn a közös eredményeknek és a közös felelősségnek e tudata. Az elmondottakból már nyilvánvaló, hogy a megyei pártbizottság az ellenforradalom előtti időkhöz képest több alkalommal és lényegesebben pélretörő m"áon foglalkozott e bűnüldöző szervek munkájával, mint eze őtt. Ennek e célratörő mwdr.de igen szemlélgető példája volt például ez, hogy a párt végrehajt" bizottság sz i az s ág ügyi szervek káderhelyzet ét ez álteluk kifejtett munka tükrében vizsgálta meg ez év nyarán. Igy azután nemcsak s káder kérdésben rejlő nehézségek kerültek felszínre, hanem a munkában ejlő hiányosságok Is, mint például as, hogy a tervek minőségi munkája még nem kielégítő és ennek következtében a bírósági ügyek o y ötöd részét kétszer is kell tárgyalni és igy s bírósághoz forduló felek egyötödét egy alkalommal feleslegesen zaklatni. Az is nyilvánosságra került, hogy e bírák a nagyarányú szakmai .ekotöttség mi&tt keveset járnak le a területre. £nnek nemcsak sz a hátránya, ho y nem elég Ismerőseké terület prob émálvsl, hanem részben ez is, hogy ez első fokon meghozott Ítélete nek egy igen nagy részét meg kell változtatni. Az sem közömbös, sőt igen ilea en felvetődő hiányosé g , hogy a polgári Ítélkezés osztály politiksl térteimében elette marad