MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. október 31.-november 1.

1/1. ő. e. Pártértekezlet. 1-255. • 1959. október 31.-november 1. - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 66-169.

őket, mert politikailag nem folyt megfeleld munka a községben 4a 19b9 szeptember £ü-án csak hatan jöttek el a tsz-közgyüléere, sddig október 12-én már több mint ötszázén voltak e t s z-kösg y il­lésén. Ss tehát est Jelenti, hogy a ml uj tsz- sgjelnkat lehet formálni, alakítani, nevelni. £hhez visz nt az kell, hogy már s kezdet kezdetén világos, határozott perspektívát mutassunk, Vi­lágosan Jelöljük meg est, hogy az egyes újonnan alakult termeld­szőve',*.eseti kösségékben hogysn akarunk gazdálkodni, mit akarunk elérni, mennyiben akarjuk megváltoztatni az eddigi életmódjukat, de konkréten, nemor.sk olyan szóval, hogy Jobb less, mint eddig, hanem forintban, saját osaládjénak felépítésében, beruházásában, tehát ugy, hogy g is érdekelt legyen ebben. Mi s következd perspektívát szabtuk már a kez­det kezdetén a ssámboki termelőszövetkezeti dolgozóknak s Először 1 meghatároztuk ast, hogy milyen profilú legyen es termelőszövet­kezeti község, amely Budapest közelében fekszik. Eltérően az eddigi hagyomínyoktói, mi nem erőszakoljuk I kalászosok termesz­tését, osek szert, mert félünk attól, hogy nem lesz siegend' mun­kaerő. A kalászosok termesztését véleményem szerint as olyan gaz­daságokban kell Jobbsn erőszakolni, smelyek olyan területen fek­ésének, ahol kifizetődő I kalászosok termesztése, illetUeg sokkal több költségbe kerül a zöldségfélék messze városokba való szállí­tása. Mi meghatároztuk & termesztés profilját, tízek szerint Zsámbok termelőszövetkezeti közslg minőségi szántóföldi zöldségtermesztő, minőségi vetőmagtermesztő és belterjes állat­tenyésztő termelőszövetkezeti község. «ist addig magyaráztuk s ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom