MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1976. március 16.

Napirend: - 3. Személyi ügyek. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 5–17.

- 16 Az. a véleményünk, hogy a termelőszövetkezet átvétele után eredményesen kezdett dolgozni, - bár ezt a hibák sorozata is kö­vette. Ennek tudható be, hogy az elért eredmények hatására ön­teltség töltötte el. Mivel körülvette magát a rokonaival, igy csak talán a jó vélemények jutottak el Önhöz, a kritika nem. Szélsőséges embernek ismertük meg. Egy párttag számára a törvények, a párt által irott, és Íratlan szabályai kötelezők. A VB éppen ezért azt állapitotta meg, hogy rossz közszemlélet a­lakult ki, mely az egyéni és csoportérdekeket képviselte. A kü­lönböző pénzügyi jutattások is ezt bizonyitják. A gazdaság vezetésében is eluralkodott a mindenből pénzt csinál­ni, mindegy milyen áron. Nincs több szövetkezet aki ilyen magas összeget fizet ki gépko­csi átalányra. Megvásárol találmányt, ugyanakkor alkalmazza is az illetőt, de a mai napig sem gyártják a terméket. Hallatlanul felelőtlen gazdálkodás alakult ki abból a nézetből kiindulva, amit Szilágyi elvtárs képviselt. A vizsgálat során ugy Ítéljük meg, hogy ebből a szélsőség­ből kifolyólag ragadtatta el magát, megrágalmazta a járási párt­bizottságot . Felmerül, hogy ettől az önteltségtől vezettetve megfeledkezett a párttitkár és párttag viszonyáról. Ha nem értik meg egymást, meg kell keresni a megfelelő fórumokat, de ahhoz nincs joga, hogy a párttitkárt kitiltsa a szövetkezetből. Nem tudjuk elfogadni az érvelését, magatartását. A VB a vita során ugy érzékelte, hogy mind ami felmerült, mélyeb­ben érintette a vezetés metodikáját, módszerét^ igyekezett áthá­rítani a felelősséget a vezetőségre. Minket ez nem győz meg, hogy erre vagy arra testületi döntést hoztak, ez nem érv, fele­lősség terheli az elnököt is. /6

Next

/
Oldalképek
Tartalom