MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. október 29.
Napirend: - 4. Szóbeli tájékoztató a beszámoló és a vezetőségválasztó taggyűlések előkészítéséről a Váci járásban, valamint a Csepel Autógyárban. - - Tájékoztató. 65–78.
A javasolt pártbizottságban nők 18 %-ban lesznek jelen A kidolgozott javaslat szerint a párttitkárok 52 %-a fizikai _ munkás, A vezető testületek összetétele a javasltatok szerint a csucsvezetoségnél és alapszervezetaknél is megfelelőképpen tükrözik a párttagság összetételét, /munkás, műszaki, no, fiatal/ a terület jellegének megfelelően. A kádercseréket csak olyan területeken javasoljuk, ahol a pártmunka végzése gyengébb volt és a pártmunkával szemben támasztott fokozottabb követelmények azt megkivánták. Ugy értékeljük, hogy általában olyan párttagakat tudclnk javasolni megválasztásra, akik értik és érvényesíteni tudják a párt politikáját, megfelelő politikai és élettapasztalattal rendelkeznek. Kádergondjaink az Alkatrészgyáregység területén vannak. Ez elsősorban abból adódik, hogy a párttagok összetétele szakmai, politikai és általános műveltség szempontjából is a leggyengébb. Ugyan ilyen gondok vannak ebben a gyáregységben a gazdasági vezetés vonalán is. Ebben a gyáregységben hosszú idó óta nem tudtak kinőni vezetésre alkalmas emberek. Ezért nehézségbe ütközik olyan pártvezetőség összeállítására javaslatot tenni, amely a pártmunka mai színvonalának megfelel. Másik problémánk - amely nem szorosan véve káder gond - a Motorgyáregység területén van, ahol nem minden párttag érti meg, hogy a pártmunkával szemben megnőtt a követelmény, ezért szükséges kádercseréket végrehajtani egyes posztokon és nem lehet ma már csak rutinból vezetni a pártmunkás. A vezetőségválasztás ok előkészítésének időszakában a ká4e»ioanka szerves részének tekintettük, hogy a jelölőbizottság elnöke és tagjai a taggyűlést levezető elnökök, megfelelően legyenek kiválasztva. A taggyűlési tisztségviselők kiválasztása és a javaslatok előkészítése minden területen megtörtént.