MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. július 23.
Napirend: - 1. Jelentés a nőpolitikai határozat végrehajtásáról a megye ipari üzemeiben. - - Jelentés. 10–20.
L megyei ipari szövetkezetek munkájában továbbra is fontos feladatnak kell tekinteni a KB nőpolitikái - és a kormány 1013-as határozatának megvalósítását, A politikai munka és a nevelés eszközeivel el kell őr ni a szemléletben még mindkét nemnél megtalálható előitéletek felszómolását és a szövetkezeti elet minden területén az egyenjogúság tényleges érvényesülését« Biztositani kell az 1974/75-*s választások során, hogy a szövetkezetek vezetdsében és választott bizottságaiban a dolgozó nők számarányuknak ós rátermettségüknek megfelelően kapjanak helyet, Széles körben meg kell teremteni a szakmai és politikai tovább képzés lehetős égé-fc - elsősorban a funkcióban lévő nődolgozók nál - hogy mitíél jobban megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek, de figyelemmel kell lenni a káderutánpótlásra is. k szövetkezetek alapvető feladatának kell tekinteni a lakos sági szolgáltatások fejlesztését, főként a dolgozó nők munkájának megkönnyítését szolgáló tevékenységeket, Budapest, 1974., julius 12, Borc>ssné, dr. Márton Mária sk a KISZÖV elnöke Sts z693/974. A