MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1973. december 18.
Napirend: - 5. Egyéb. - - Összefoglaló az 1973. évi beszámoló taggyűlések tapasztalatairól. 56–61.
vélemény-nyilvánitás a pártszerü bírálat,segíteni akarás jellemezte Csaknem minden felszólaló kifejezésre juttatta, hogy a beszámolók reálisan tükrözték az alapszervezeti munka eredményeit, hiányosságait és jól határozták meg az alapszervezet előtt álló feladatokat. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a vezetőség beszámolója kommunista önvizsgálatot, értékelést tartalmazott. Megnyugtatónak tartották, hogy a beszámolóban viszont hallották a pártcsoport értekezleteken elhangzott értékelést, a pártcsoportok véleményét és javaslatait. A megyében egyetlen-egy helyen a tököli "Vörös Csillag tsz." pártszervezet taggyűlése nem értett egyet a vezetőség beszámolójában foglaltakkal, s azt nem is fogadta el. A felszólalók közül igen sokan szorgalmazták;. A párthatározatok végrehajtásának körültekintőbb szervezését, a határozat végrehajtásának következetesebb ellenőrzését. A határozatok közül kiemelték a Központi Bizottság november 14-15-i határozatának végrehajtását, a KB.Íitkárság állásfoglalásának teljesítését. A pártvezetőségek továbbra is következetes szigorral járjanak el a pártmunkát elhanyagolókkal szemben, ugy mint ez évben tették a Politikai Bizottság határozatának megjelenése után. A pártfegyelem, a párt cselekvési egységének erősítését. A párt és az üzemi demokrácia fejlesztését. A politikai, ideológiai munka, ezen belül a pártoktatás színvonalának emelését. A budai járásban több helyen javasolták, hogy a felsőbb szervók vizsgálják felül a pártoktatás anyagát, tematikáját, mert a jelenlegit nem tartják időszerűnek. A Politikai Bizottság november 21-i határozatának végrehajtását a fizikai munkások taggánevelését. E munkában nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak a pártcsoportok. A termelési morál, a munkafegyelem további javítását az üzem- és munkaszervezés korszerűsítését a szocialista munkaverseny fejlesztését. to