MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1973. május 22.

Napirend: - 3. Jelentés a KB 1969. november 28-ai, a pártdemokrácia helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről szóló határozata végrehajtásáról a Váci járásban. - - Jelentés. 33–40.

a regisztráló szerepet szánják a párttagságnak. Megítélésünk szerint ez súlyos hi­ba, csökkenti a párttagság érdeklődését, aktivitását. Ezt a rossz gyakorlatot a jö­vőben meg kell szüntetni. Pártszervezeteink vezetőségeitől határozottan meg kell követelni, hogy valamennyi alapvető politikai és gazdasági kérdésben a párttagság döntés előtt kapjon tájékoztatást, s egyben feladatokat is. Ez a demokrácia továb­bi fejlődésének elengedhetetlen feltétele. A párttagság vitakészsége az adott témától is függ. Jól előkészitett napirendek esetén nagyobb aktivitás tapasztalható. Főleg a gazdasági jellegű témák váltanak ki nagyobb élénkséget a párttagság körében. A Központi Bizottság határozata alapján pártvezetőségeink a havonta meg­tartott taggyűléseken beszámolnak a két taggyűlés között végzett munkáról. Azok­nál a pártszervezeteknél, ahol a vezetőség felkészültebb, e beszámolók tartalma­sak. Értékelik a két taggyűlés között végzett munkát, határozatok végrehajtását, stb. A kevésbé felkészült pártvezetőségek beszámolói tartalmilag nem kielégitőek. Csupán a két taggyűlés közötti rendezvények felsorolására szorítkoznak. Ezeknél a pártvezetőségeknél el kell érnünk, hogy a két taggyűlés közötti időszak beszámolói megfelelő színvonalra emelkedjenek. Adjanak kielégítő tájékoztatást a pártvezetőség munkájáról, értékeljék a párttagság tevékenységét is, ezzel biztosít­sák annak lehetőségét, hogy a párttagság véleményt alkothasson a vezetőség mun­kájáról. A város párttagsága az esetek többségében él a Szervezeti Szabályzatban biztosított jogával. Ehhez nagyb an hozzájárul a párton belül meghonosodott szabad légkör. Nem találkoztunk olyan esettel, hogy valakit is korlátoztak volna jogainak gyakorlásában. Minden párttag szabadon mondhat ellenvéleményt, bírálhat a párt­szerüség keretei között. Személyét érintő döntések esetében meghallgatást nyer. Érvényesül a pártból való kilépési jog is. A párttagok által felvetett problémákra, - legyen az magán, vagy társadalmi jellegű - pártvezetőségeink többsége körülte­kintően reagál, illetve intézkedik. Esetenként előfordul közömbösség is a párttagok által felvetett kérdésekkel szemben. Ez csökkenti a pártdemokrácia kibontakozását, aláássa a párttagok és a pártvezetőségek közötti bizalmat. Ez egyes párttagokban meghasonlást okoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom