MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1972. november 21.

Napirend: - 2. A KB 1970. február 18-ai, ifjúságpolitikai határozata végrehajtása érdekében tett intézkedések. - - Jelentés. 25–31.

A Központi Bizottság 1970. február 18-19-i ülésén hozott határozata figyelembevételével a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága 1970. május 18-án megtárgyalta.a megye ifjúságának hely­zetét, meghatározta a tatjácsok feladatait. A határozat alapján 1971. februárjában a Megyei Tanács elnöke uta­sítást adott ki, majd a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1971­juliusában feladattervet készitett, melyben megjelölte a Pest me­gyei if juc'-'-'g helyzetének javításához szükséges feladatokat. Ennek alapján a Megyei Tanács VB. szakigazgatási,szervei az ágazatukra vonatkozó intézkedési terveket készitettek. Az azóta eltelt időszakban - figyelembe véve az 1971* novemberében a Megyei Tanács VB. által elfogadott tájékoztató jelentésben fog^ laltakat is, - a feladatterv megvalósításával kapcsolatos tapasz­talatok az alábbiak szerint foglalhatók össze: A megyei szempontok figyelembevételével a városi tanácsok, valamint a járási hivataloknál az osztályvezetőkkel történt egyeztetés után a községi tanácsok M elkészitették feladattervüket. A városi tanácsok és a járási hivatalok vezetői egyidejűleg együtt­működési megállapodásokat kötöttek a városi, járási KISZ bizottsá­gokkal, melyek a szükséges tennivalók megjelölése mellett az együtt' működés módszereit is rögzitik. A területi pártbizottságok •Nmtületi üléseken a témát megtárgyalták Az ifjúság helyzetével kapcsolatos kérdésekkel a tanácsi szervek minden szinten fontosságuknak megfelelően foglalkoztak. Általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy a tanácsoknál és az intézményeknél a fiatalokat érintő kérdések eldöntésekor figyelembe veszik az ifjúsági szervezetek véleményét, képviselőit részt vesz­nek az ilyen kérdést tárgyaló testületi üléseken, értekezleteken. Ez a gyakorlat a vállalatoknál is kialakult, igy pl. a bérpolitikai intézkedéseket a vállalat vezetése az szbrvel közösen határozza el, az szb-ben pedig a KISZ képviseltetve van. Problémák ott, jelentkeznek, ahol a szakszervezeti.bizottaágok nem működnek /Pl.KISZÖV/, vagy ahol a szakszervezeti, illetve a KISZ munka nem kielégitő szinvonalon mozog. Ezzel kapcsolatban meg kell emliteni, hogy az uj munkás és alkalmazotti besorolás.! rendszer - az alsó szintre való kötelező ráállás előirásával - a fiataloknál bérnövekedést eredményezett. 2C

Next

/
Oldalképek
Tartalom