MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. január 20.
Napirend: - 2. A Monori Járási Párt-végrehajtóbizottság jelentése a megyei pártbizottság egyházpolitikai helyzetről hozott határozatának végrehajtásáról, különös tekintettel a vallásos világnézet elleni harc kérdéseire. - - Jelentés. 11–20.
ugyanakkor közülük sokan még nem is propagandistái a marxistaleninista világnézetnek. Meg.i^élésünk szerint" a felkészültebb, erösebb pártszervezetekben a vallás elleni harc jobban előtérbe került, de továbbra is gondot jelent a kislétszámú, gyenge pártszervezetek ezirányú tevékenysége, ezért a jövőben több segitséget kell részükre nyújtani. Tapasztalataink szerint a községi vezetők és a papok zöme az állam és az egyház közötti megállapodást betartja. Néhány esetben.- mindkét félnél - tapasztalható a megállapodás megsértése. /?1. az üllői két katolikus pap a meghívás ellenére még egyetlen esetben sem kereste fel a tanács vezetőit. Másrészről megtörtént, hogy pl. a csévharaszti iskolába, ahol a misét szokták tartani, nem engedték be a papot és hivőket./ A tanácsok és a hazafias népfrontbizottságok a papok többségével rendszeres kapcsolatot tartanak fenn, esetenként tájékoztatják őket a község előtt álló feladatokról* az időszerű kérdésekről, A papok nagyobbfokú bevonására nem törekszenek, tevékenységüket elsősorban a templom falai közé igyekeznek szoritan?.. A hazafias népfrontbizottságokkai együtt elsősorban a béke-rendezvényekre mozgósitják őket. A rendezvényeken általában megjelennek, és a béke mellett szólalnak fel. Előfordul, hogy a templom szószékéről is elmondják háburú ellenes.érveidet , felolvassák paszta?leveleiket a béke ügye mellett. A régi szokásoknak ás hagyományoknak nagy szerepük van a községekben. A családi és társadalmi ünnepségek száma osak lassú emelkedést mutat, a legjelentősebb előrehaladás a társadalmi esküvőknél tapasztalható, /pl. Monoron 1969-ben 144 pár kötött házasságot, ebből 51 pár társadalmi esküvőn;.Pilisen 5o-5o os a társadalmi és az egyházi esküvők aránya. /Ezek a társadalmi esküvők többségében színvonalasak és látogatottak./ A társadalmi házasságkötésükhöz, névadásokhoz 0 közságbon a szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítottak. A kisebb községek részére nagyobb anyagi lehetőséget kellene biztosit ani. A tanácsod r >g nem mindenütt érzik magukat felelős gazdának', s czgátolja a széleskörű koordináció megvalósulását / A pártszer-