MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. október 29.

Napirend: - 1. A megyei egyházpolitikai helyzet. - - Jelentés. 9–29.

és a városokba járási székhelyeken működő esperesek/ általában lojálisak, velük . az együttműködés lehetséges,, A Váci egyházmegye papjainak magatartására is a lojalitás a velünk való politikai együttműködésre való hajlandóság jellem­ző, mig ez kevésbé mondható el az esztergom-"., és fejér egyház­megye papjaira. Megyénk területén 532 szerzetes él, / L. 2. sz. melléklet/ Az utóbbi időben tevékenységük megélénkülte Ez összefügg azzal, hogy Budapestről több hasonló személy jár ki, és folytat illegá­lisén egyházi tevékenységet. A volt szerzetesek kisebb csoportok­ban kísérleteket tettek a régi szerzetesi élet kialakítására, /Tárnokliget, Érdliget, Máriabesnyő,Órakápolna stb/ A papi utánpótlás biztosítása egyre nehezebb. A fiatalok közül mind kevesebben jelentkeznek teológiára* Többen a teológiát végzettek közül az egyházi szolgálatot felváltják a polgári élet­tel és családot alapítanak. A katolikus egyház az állam és egyház közötti megállapodás alapján Szentendrén Ferences Rendi gimnáziumot tart fenn. Ennek szakfelügyeletét a Megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya látja el. Az iskola vezetői törekednek az iskola fejlesztésére,építmé­nyeinek és berendezéseinek felújítására korszerűsítésére. A taná­ri kar rendszeres kapcsolatot tart a szülőkkel, vasárnaponként Budapesti rendházukban fogadó órát rendszeresít ettek. A tanulók engedélyezett létszáma 284 fő. Ezt a keretszámot rendszeresen beiskolázzák. / lásd 3. sz. melléklet./ Az iskola iránti érdek­lődés az utóbbi években nagy mértékben csökkent. Ebben szerepe van annak, hogy az itt végzettek nehezebben jutnak egyetemre. A protestáns egyháza k megyénk területén két református és egy evangélikus egyházmegye keretében működnek. Az esperesek és lelkeszek részéről a lojalitás jellemző. Az állammal való együtt működés szükségességét teologiailag is indokolják. A "szocializ­mus egyházának 5' vallják magukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom