MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. szeptember 17.

Napirend: - 1. Jelentés a PB 1967. november 14-ei, a Belügyminisztérium és szervei pártirányítására, pártellenőrzésre, a belügyi szerveknél működő pártszervezetek jogaira és hatáskörére vonatkozó határozat végrehajtásának tapasztalatairól. - - Jelentés. 12–21.

A határozat megítélésével kapcsolatban különféle véleményed ala­kultak ki. Voltak olyanok, amelyek a határozatot a Szervezeti Sza­bályzattól elvonatkoztatták és egyedül érvényes dokumentumnak tar­tották, amely kizárólagosan szabályozza a belügyi szervekben folyó pártmunkát. Máshol jelentőségét alábecsülve úgy értékelték, hogy a határozat semmi ujat nem hozott és csak utólagos szabályozása a kialakult gyakorlatnak. Többségében azonban helyesen nagyjelentőségű, átfogó intézkedésnek értékelték, amelyet a fejlődés, mindenekelőtt a IX,Kongresszus ha­tározatai tettek szükségessé, mely szerint a belügyi pártszervek is nagyobb hatáskört, feladatot, több jogot kapnak.Mindez egyben több kötelességet is jelent számukra. Általában megértésre talált az is, hogy a határozat nem eltérő, hanem szervesen épül a Szerveze­ti Szabályzatra. - A határozat megjelenése óta sokat vitatott kérdés volt a terü­7. leti pártbizottságok irányitó, és ellenőrző tevékenysége, .vala-r mint az alapszervi és szakmai vezetők viszonyának kérdése. Megállapítható, hogy a járási és városi pártbizottságok kapcso­lata a belügyi szervekkel jó, szinte mindenütt közvetlen elvtár­si munkakapcsolat alakult ki. A pártbizottságok több helyen ki­emelten foglalkoznak a belügyi szervek tevékenységével, munká­juk irányításával és ellenőrzésével, Megadják mindazt a segit­séget, amely a belügyi szerveknek feladatuk ellátásához szüksé­ges. A pártirányítás és ellenőrzés vizsgálata során sehol nem tapasztaltukba belügyi szervek operatív munkájába való közvetlen beavatkozást* Nem ilyen egyértelműen pozitiv a tapasztalat a belügyi pártszer­vek munkájának irányitása, és a velük való foglalkozás tekinte­tében. Az alapszervek nem mindenütt kapják meg a pártmunka vég­zéséhez azt a segitséget, amelyre speciális helyzetükből adódóan / ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom