MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. szeptember 3.

Napirend: - 1. Jelentés a pártdemokráciáról és továbbfejlesztésének lehetőségeiről Pest megyében. - - Jelentés. 9–34.

Párttagságunk körében a közösön kialakított pártpolitika te- . kintetébon egyre következetesebben érvényesül az akarategység, a végrehajtásban való aktiv részvétel igénye. A kommunisták biznek a helyi és a fölsőbb pártvezetésben, a vezetŐtestülotek ós tagjaik pedig a párttagságban. Az MSZMP. VII. kongresszusa óta uralkodó szabad légkör mindinkább kiszélesedik, lehetőséget biztosit a közösség érdekében megnyil­vánuló egyéni kezdeményezéseknek. A negye kommunistáinak nagy többsége a Szervezeti Szabályzat szerint él, aktivan segiti a párthatározatok végrehajtását, élenjár a munkában, példát mutat az egyéni életben, s ezzel a széles tömegek elismerését, megbecsülését, bizalmát vivja ki a maga és ezen keresztül az egész párt szánára. Pártrendezvényeink minden szinten rendszeresek, munkaterv sze­rintiek. Alapszervezeteink - néhány kivételtől eltekintve - ha­vonta tartanak.taggyűlést. Ez tapasztalataink szerint szüksé- . ges és bevált. Biztosítja, hogy a párttagság rendszeresen meg­ismerje és bele szóljon a fontos kérdésekbe, részt vegyen a munkában, a,területen következetesen érvényesítse a párt veze­tő szerepét. « 2./ A területi és h elyi párt sze dek f a z, alapszerve zotok önállósá­gának, felelőssé gének érvé nyesülésq. 4 a./ A megyei, a járási, a vár osi f i a nagy üz emi és zömében a közbe eső pártbizottságo k nunkanódszere is eredményesen fej­lődött. Feladatukat alapvetően ellátják, irányitó nupká­juk szinvonalas, ténykedésükre jellemző.az önállóság. A testületekben alkotó légkör uralkodik, érvényesül a kollektiv vezetés, a vitákban a birálat és.az önbirála.t. A döntések mindig demokratikusan születnek. i é

Next

/
Oldalképek
Tartalom