MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. május 14.

Napirend: - 1. Jelentés a Budapest Környéki Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége munkájáról. - - Jelentés. 37–42.

« a nyugdíj rendezését, . \ - a garantált muhkadijazás lehetőségeinek kialakítását, - a szövetkezeti ás földtörvény megjelenését. A gazdaságpolitikai intézkedések és a szövetségek, rilnt tár­sadalmi képviseletek létrehozása ujabb erőforrást jelent a szövetke­zeti mozgalom, a szövetkezetek működése és azok vállalat-szerű gazdál­kodása továbbfejlesztéséhez, > II." A Területi Szövet3ér; eddigi munkája, főbb tevékenysége ^ A Területi Szövetség munkáját az alakuló küldöttközgyűlés ál­tal elfogadott alapszabály szerint, valamint az MSZMP, Pest ne gyei Bi­zottsága utnutatása alapján, továbbá a Megyei Tanács VBr ellenőrző te­vékenységével, támogatásával -\égzi. Munkánk kezdeti időszakában arra törekedtünk, hogy kialakítsuk azokat a szervezeteket, amelyekkel a legszélesebb demokratizmus mellett dolgozhatunk, A fenti elveknek megfelelően megalakítottuk a pártszervezetet, ezt követően létrehoztuk MEDOSZ alapszervünket is, A küldöttközgyűlésen'megválasztott Elnökség és különböző szak­bizottságok aktivan működnek. Kialakítottuk kapcsolatunkat a működési területünkön;lévő já­rási Párt és tanácsi vezetéssel, egyéb társadalmi szervekkel, intéz­ményekkel és vállalatokkal. Megalakulásunk kezdeti idős&akában a működésünkhöz szükséges alapokmányok elkészítésével, az apparátus megszervezésével és a szék­házunk berendezésével foglalkoztunk. Ezzel párhuzamosan a következő főbb, - általunk lényegesnek Ítélt - feladatok megoldásán dolgozunk: - a szövetkezeti élet továbbfejlesztése; - a szövetkezeti áruforgalmazás segítése; - termelésfejlesztéssel összefüggő szaktanácsadás; - jogi érdekképviselet hatékonyabbá tétele; - versenymo?galom szervezése; /részletesebben a 2. melléklet.szerint/ A fenti munkánkról szövetkezeteink vezetői és tagjai általában és nagytöbbségben nagyon kedvezően nyilatkoztak. át i * ,/, St.sz.! 373

Next

/
Oldalképek
Tartalom