MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. május 14.

Napirend: - 2. Jelentés a hittan-beiratkozásról. - - Jelentés. 10–36.

esti egyetem mellett szélesedik és egyre tartalmasabb a tudományos ismeretterjesztés, főleg a munkás- tsz. és szülők akadémiáján. Figyelemmel kisérik a pedagógusok marxista képzését, a pedagógus pártszervezetek tevékenységét, az iskolai nevelő munkát. E munka hatására községeink többségeben az eredmények évről évre javulnak, de időnként ellentétes jelenségeket is tapasztalunk. A községi párt és állami szervezetek vezetőinek kisebb része nem látja világosan a párt egyházpolitikáját és az ateista nevelés bo­nyolult feladatait. Ezzel is magyarázható egyes vezetők ezirányu türelmetlensége, mások opportunizmusa. A szocialista célokért való összefogást sokan ugy értelmezik,hogy csökkent a vallásos világnézet elleni harc, s ezt a papok politikai lojalitása is szükségtelenné teszi. Kevésté értik azt az elvet, hogy politikailag együttműködünk az egyházzal, és ideológiailag harcolunk ellene. A fejlődés pozitiv iránya mellett, sok helyen a meglévő objektiv lehetőségeket sem használják Kii, A pártbizottságok, pártszerve­zetek e témával kampányszerűen foglalkoznak, fáziseltolódással, főleg a hittanbeirntások után, a pártoktatás értékelésénél,vagy ha jelzéseket kapnak. Az egyházpolitikát, a hitoktatás helyzetét és az ateista nevelést egymástól gyakran elválasztva vizsgálják, A törnegszerv»jzctek és tömegmozgalmak ateista nevelő munkája is kampányszerű* A Nőtanács világnézeti nevelő munkája lassan bonta­kozik ki, sok bizonytalansággal küzd, nehezen találja meg a nők körében meglévő nagyobb vallási érzékenység elleni módszereket, A Szülői munkaközösségek tevékenysége sem elég hatékony,annak el­lenére, hogy egy-egy alkalommal megtárgyalják ugyan a kettős ne­velés problémáját, A szülők közötti felvilágocitó tevékenységük­ben bátortalanok. Sok helyen gátolja a munkaközösségek munkáját az, hogy vezetői nem a szilárd marxista világnézettel rendelkező szülők köréből ke rül ki. A pártbizottságok és pártszervezetek a legfőbb figyelmet a párt­tagok ateista nevelísére forditják. Ugyanakkor a tsz, párttagok

Next

/
Oldalképek
Tartalom