MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. szeptember 27.
Napirend: - 1. A KISZ KB állásfoglalása a szervezet munkájával kapcsolatos egyes kérdésekről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–7.
— ö — jó uton halad, részletes programokat kell kidolgozni, olyan, segítséget kell adni a községeknek, hogy az gyümölcsöző legyen. Ilovák Györg y elvtárs: ITem akar egyes részleteket ismételni az elvtársak már foglalkoztak vele. A két YB. együttes üléséről az a véleménye, hogy áz itt résztvevő elvtársak egyetértenek az állásfoglalással és az a benyomás alakult ki benne, hogy az elvtársak között az együttműködés jó, közös nevezőre tudnak jutni, nemcsak^a tennivalókat illetően^ hanem a fiatalok előtt álló feladatok végrehajtásának ellenőrzese területén is. Véleménye szerint részletes terveket kell kidolgozni a fovábbi feladatok végrehajtására. A Központi Bizottságnak célja volt egy egységes állásfoglalással elősegiteni a KISZ munkáját, hogy az elkövetkező kongresszuson hogyan Ítéljük meg ezt a munkát. Nyilván nem minden kérdést tartalmaz, hanem csak a legfontosabbakat, A vitát j&nak tartja és helyesen jelölték meg az elvtársak a tennivalókat. Ezt a Központ felé tolmácsolni is fogja. Szakai1 Józse f elvtárs: I.le.gállapitja, hogy a két VB. egyetért az irányelvekkel. Annak fő tartalmi kérdéseiben egységesen foglal állást. Ugy látja-, hogy a vita hasznos volt. Az elmúlt években elvi vonatkozásban vita, egyet nem értés vagy súrlódás nem -volt. Lényegében sikerült egyseges álláspontra jutni, a munka során szerzett tapasztalatokat hasznosítani a feladatok végrehajtása során. Felmerült néhány lényeges kérdés igy pl. a nevelés kérdése. A gyakalati feladatokat illetően nem tudott tovább menni az itt megfogalmazottak alapján. Ezeken el kell gondolkodni. Itt a megyei agit. prop. osztálynak kell konkrétabb segítséget adni, tehát ezt a kérdést kell jobban kimunkálni, figyelembe venni a hazafias nevelés, stb. kérdését is. Természetes hozzá kell tenni, nem egy könnyű dolog lesz ennek a kidolgozása. Fő problémát abban isf látga, hogy az ifjúság komoly érdeklődést a politikai kérdések iránt nem nagyon tanusit. Erre is kellene valamilyen megoldást találni, nevelőket, propagrndistákat biztositani. ÍTem nagyon vannak megelégedve a létszám kérdésével, erre is összpontosítani kell az erőt. Az sem megnyugtató, hogy a tsz-ben nincse nek elég fiatalok, holott ma már egyre inkább megtalálnák számításaikat. Sok fiatal van aki nem tagja a KISZ-nek, de ott dolgozik ezekkel is kellene foglalkozni. A párt és a KISZ kapcsolata jó. A legnagyobb gond a falusi, területi pártszervezeteknél van, ahol még magák is gondokkal küzdenek, ezenkivül a felkészültség, hozzáértés is problémát jelenthet. Ide kell komolyabb segitséget adni* Falun, ahol nagy számban vannak pártonkivíiliek a KISZ-nek kell nagyobb hangot adni. A beszámoltatás kérdésével is behatóbban kell foglalkozni. A kiadott feladatok végrehajtását ellenőrizni kell és számonkérni a végzett feladatokat. Javasolja, hogy a VB. fogadja el Arató elvtárs tájékoztatóját azzal, hogy az itt elhangzott vitából a legfontosabb kérdéseket igyekezzenek feldolgozni", amely tartalmazza az illető - állami és tömegszervezetek feladatát, hogy miben tudnak segítségükre lenni. A VB. bizza meg a tömegszervezetekben dolgozó kommunistákat, hogy ehhez a munkához nyújtsanak segitséget a feladat tervezet végrehajtásában. A pártértekezlet után tűzzék napirendre, ehhez nyujtsunk mi is több segitséget. A jövő évi munkaprogramba a KISZ minden vonalán kerüljenek be ezekből az irányelvekből és a jövő évi munkát is ennek tükrében konkrét feladatok megjelölésével kell végezni. Helyes lenne, ha járási bizottságaink közös párt és KISZ titkári értekezleteken vitatnák meg az anyag tanulságait. Esetleg közös taggyűléseken