MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. szeptember 6.

Napirend: - 1. Jelentés a megye egészségügyi ellátottságának helyzetéről, az egészségügyi dolgozók eszmei-politikai arculatáról. - - Jelentés. 26–46.

nak jelentős részo ismeri e testület működését, sokszor közvet­lenül is megkeresik panaszaikkal, A rendelőintézet;!;: és körzeti orvosi r ndelők zsúfoltsága is oka a súrlódásoknak, vitáknál:, az orvosok ós betegek között. 1962, óta csökkent az anyagi természetű kifogások száma, do megitélésünk szerint cz nem jelenti azt, hogy az ilyen, irányú problémák mogszfünőfccn vannak, sokkal inkább azt,hogy nom J kerü 1 nek nyilvánosságra. Különösön gyakori z a műtéti osztályokon. Általános tapasztalat, hogy az orvosi munka befejeztével a gyógyult ajándékot ad az orvosnak, amit az orvosi rendtartás sem tilt meg­Az orvPöok többsége legtöbb esetben ma már ozt :;1 is várja,még ak­kor is, ha az illető szemmel láthatóan roesz anyagi körülmények közt van, Ennek kövot :~-ztében olyan közf elfogás és gyakorlat ala­kult Ki,amely kétségessé teszi az egészségügyi ellátás ingyenes­ségét, Ez ellen az orvosok, de a térSadalom körében is széleskörű felvilágosító, nevélőmunka szükséges. Az egészségügyi dolgozók ideológiai,képzésére politikai tájékozta­tására gondot fordítottunk. Az ideológiai továbbképzésük 1958-ban. a szakszervezet'kezdeményezésére indult,majd 14- filozófiai kon­ferenciát indítottunk melynek keretében 353 orvos, 77 gyógyszerész 3 éven keresztül szervezetten tanult Számos előadást, aktivaórtekezletet szervez tünk orvosok rSszére neves előadókkal időszerű bel és külpolitikai kérdésekről. Az elmúlt három évben növekszik a marxista egyetemet véző orvosok gyógyszerészek száma. Jelenleg közel százan vesznek ré:zt különböző évfoly amokon, A politikai továbbképzést neheziti cirkosaink túl­terheltsége, de ott ahol nagyobb gondot fordítanak az orvosok ideológiai képzésére- mint pl, a dabasi járásban y- a nehézségek ellenére is eredményesebb a beiskolázásuk. Az egészségügyi dolgozók körében végzett eszmei-politikai munkánk hatékonyságának fokozása annál is inkább szükséges mivel eszmei politikai nevelés t.^rén az orvos egészségügyi dolgozóknak széles­körű feladataik vannak. Kórházainkban, járóbeteg ellátásban,tö­megekkel naponta érintkező orvosok,gyógyszerészek munkájuk, é© társadalmi szervezetekben végzett tevékenységükkel hozzájárulnak a politikai légkör alakulásához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom