MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1966. április 19.

Napirend: - 1. A Budai Járási Párt-végrehajtóbizottság jelentése a munkásosztály helyzetével kapcsolatos KB-határozat végrehajtásáról. - - Határozat. 8–25.

- 2 ~ A nemzetiségiek magatartása nagyon pozitiv változáson megy át. Továbbra is figyelembe kell venni nemzeti szokásaikat, helyi vezetőig ket, akik a párt politikáját megfelelően tudják a gykorlatba átvinni* Javítani kell a politikai munkát olyan szempontból, hogy az egyes társadalmi rétegek sajátos politikai arculatát ennék során jobban figyelembe vegyük. Különböző módszereket kell választani az egyes rétegek politikai érettsége szerint is, a politikai nevelőmunka folytatására. Más mó­don kell a párttagok, a szocialista brigádok tudatosságát növelni és más módon kell a képzetlen, elmaradott rétegekhez közeledni* Ennek érdekében a pártnapok tematikáját ugy kell összeállítani, hogy ezek a kérdések ez évben megvitatásra'kerüljenek és differenciáltan jussanak le az,egyes munkásrétegekhez. F: Járási Prop.és Müv.oszt. Hi: 1966. XII«5 1. < A fiatal értelmiségieket a munkásosztály fokozott megbecsülésére, a munkások irányában tanúsított magatartásuk javítására, a polgárias anyagiasság politikai ellensúlyozására, politikai aktivitásuk növelé­sére kell nevelni. A fiatal müszakiakkal^való szakmai, politikai foglalkozást a mainál jobban kell a gazdasági vezetés /elsősorban a főmérnök/ feladatává tenni. Többet kell törődni a fiatal szakmunkások továbbképzésévelj e képzés sokoldalúvá tételével, hogy a korszerű technika követelményeinek a jövőben; is/éíeget tudjanak tenni. JSzt anyagi ösztönzéssel is segíte­ni kell. "Vitát kéli rendezni a Kisz-el közösen erről a témáról a fiatalok körében. F; J cKisz-titkár, Járási PTO. His évente. A gazdasági középvezetőknél el kell érni, hogy a gazdasági és mozgal­mi munka nagyobb összhangba korüljön nálukj nagyrészt ugy, hogy okot is jobban bekapcsoljuk a politikai munkába,. Fokozni kell politikai képzésüket. Fel kell:lópni a mozgalmi munkát végzők lebecsülése,meg­különböztetése ellen. A vezetők és dolgozók kapcsolatáról ankétot kell tartani a nagyobb üzemek vezetőivel. F; Járási titkár . Hi.vJ._9.66. IXo3,l.v A bejáró munkásokat, akiknek társadalmi munkáját a községfejlesztés­nél igénybevettük, jobban be kell vonni a község politikai életébe.' Ezt főleg a tanácstagi beszámolók jó politikai atmoszférájának kia­lakításával lehet elérni ugy, hogy a páft résztvesz ezek szervezésé­ben és felhasználja ezek tapasztalatait. A község vezetői évenként hívják össze a bejáró;dolgozókat és vitas­sák meg velük a község fejlesztésének kérdéseit e 4 * * Ft Községi párttitkárok . Hi: évente, U

Next

/
Oldalképek
Tartalom