MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. november 16.

Napirend: - 3. Tájékoztató jelentések. - b) A PB munkásőrségre vonatkozó 1964. szeptember 24-ei határozata 1965. évi feladatainak végrehajtásáról. - - Jelentés. 48–52.

II. Az u.j mu nkásőr ok s zervezése: Az uj munkásőrök szervezése időben befejeződött és az előkép­zés számukra tervszerűen beindult. E mellett is vannak problémák, amelyeket menetközben, másrészt folyamatosan kell megoldani. - E-yes helyeken csak nagy erőlködéssel tudtuk az 50 % párttag arányt az újonnan felvettek között biztositsni. Ennek egyik oka, hogy a párttagság között ez irányba nem volt kielégítő a politikai, felvilágosító munka. - Néhány hel/en csak globálisan teljesítették a felvételi szá­mokat, pl. ceglédi járásban, ahol a.'- összességében a létszá­mot biztosították de ugyanakkor az abonyi ord-nál nem, igy van olyan hely ahol a járáson belül többlet van az egyik alegység­nél, a másiknál pedig hiány. - Eryes helyeken az elvtársak rosszul értelmezték a Politikai Bizottság határozatát, mert csak fizikai dolgozókat szervez­tek a munkásőrségbe. A párt és gazdasági vezetés területén dolgozó elvtársak kö­zül egyáltalán, vagy igen keveset vontak be, ami gondot o­kozott a régi, de az uj munkásőr elvtársak körött. - Az uj felvételeknél nem tudtuk a kampányszerűséget megszün­tetni, ami a minőség rovására ment. 615 főből, amit a VB-ok elfogadtak 49 főnek volt olyan priusza, mely nem tette le­hetővé, hogy munkásőr legyen /ebből 14 fő ceglédi járás/. Továbbá az előképzésből való lemorzsolódás, különböző in­dokokkal a kiválogatás gyengeségét nutatja. - A felvételeinél né hány helyen ne in vették kellően figyelembe az általunk kijelölt bázisokat, ami nem erősiti a harckészült­séget. Összegezve: - — A? 1965. évi uj rnunk 'ső^ök szervezését a fenti nehézségek elle­nere megoldottuk. A jövő évi felvételeket mar e:-s évben el kell kezdenünk, hogy kevesebb hibával, alaposabb kiválogatással tud­juk j avitani ezírányu munkánkat. III. Leszerel és, tartalék állo mán yba helyezés: Az elmúlt évben végrehajtott ünnepélyes leszerelés, tartalék állományba helyezés jó politikai hatást váltott ki. Jelenleg az előkészítés folyamatban van ás időre ki len? nek válogatva azok az elvtársak akik leszerelnek, illetve tartalék állo­mányba mennek. Ez évben ezen elvtársak uot szakaszgyülés elé visszük, hogy a szakasz e yetértéaével hozzak meg a dön­tést. Jelenleg többen szeretnének leszerelni, •'.nt erre le­hetőség lenne. A titkárság ez évi januári határozata értelmében az évi cse­rélődést 15 %-ban határozta meg, azonban az évi flukt "áció egyes helyeken eléri a 8-10 %-ot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom