MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. március 8.

Napirend: - 1. A Budai Járási Párt-végrehajtóbizottság jelentése a KB 1963. december 5-ei határozatának végrehajtásáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1–9.

elmaradt gépkocsik legyártása terven felül. Bzek még ma is zava­rólag hatnak a vállalatnál. A részünkre kiszabott határidőket betartottuk, erről jelentést küldtünk is* A terv kérdésének lerendezése milyen stádiumban tart nem ismer­jük, konkrét intézkedéseket sem tudunk, azon kivül, hogy megszi­f oritották a létszámot. zenkivül előadássorozatot rendeztek az Autógyár vezetői részére. A Pártbizottságon egyszer jártak revizorok, ezzel kapcsolatban tet­tek bejelentést, hogy itt lesznek. Rajtuk kivül nem volt nálunk senki. Kuruc elvtár s: A jelentéssel egyetértek, és ez a jelentés a Budai Járási Pártbizottságnak a határozat végrehajtásában tett munkáját összefoglalja. Azt mutatják az eredmények, hogy az 1963. dec.-i határozat végrehajtásával és a tervek teljesitésóvel komoly eredményt értek el. Döntő többségében teljesítették a terveket. Nem volt rosszabb, mint orzságos vonatkozasban. K 0moly intézke­déseket tettek az elvtársak a határozat ellenőrzése területén. A budai járás területén igen fontos üzemek vannak. Rendszeresen foglalkoztak, havi titkári értekezleteket tartottak az elvtársak, azonkivül VB. üléseken napirendre tűztek egy-egy üzem problémá­ját, Meg kell mondani, hogy néhány üzemben jó gazdasági vezetés van és ehhez nagyban hozzájárul a Járási Pártbizottság munkája is. Kevésbé van megoldva a járás területén a megyei vállalatoknak ellenőrzése, párt vonalon való segítése. A határozat végrehajtásá­nak itt volna nagy szerepe a megyeben. Véleményem szerint itt ebben az évben változást kell elérni, több segitséget kell adni e területen. Ami az általános munkát illeti. Véleményem szerint 1964-ben javu­lás van, 1965-ben, ha a központi határozatot figyelembe vesszük gyorsabban kell az üzemekben jelentkező problémákat lerendezni, Vegyük itt pl, a Diósdi ügyet, itt a járási Pártbizottságnak sokkal határozottabban kell fellépni e kérdésben. Vannak olyan problémák, amelyek megoldásában gyorsabbnak és határozottabbnak kell lenni, Ízzel elérjük, hogy a gyengébb pártszervezetek is megjavuljanak és felzárkózzanak az erősebbek mellé. Javas olnám, hogy vegyük határozatba, hogy a Járási Párt­bizottság gyorsabban és határozottabban törekedjék az egyes prob­lémáknak a lerendezésére, A Porkohászat ügyben le kell ülni beszélgetni. Kónyár elvtárs felvetette az export bizottság segítését, Ugy néz ki, hogy a Mechanikai Müveknél adott is segitséget. Ami a minisztériumok irányítását illeti, ez eléggé problémás, sokat lehetne vitatkozni. Véleményem szerint is bürokratikus uton irányit ják és nem ismerik eléggé a területeket. Az áBzerve­zések során létrejött nagy vállalatok ügyében nem tudnak kellő szakértelemmel sem hozzányúlni. Véleményem szerint, hogy kellő tanácsot kapjanak nem látszik biztosítottnak. Az összes gyermek­betegség itt megtalálható. Túlzott a centralizáció az egykézben való irányítás, A másik kérdés a dec. lo.-i határozatnak a végrehajtása. Mi ugy tudjuk tartottak megbeszélést a határozat végrehajtását illetően. Feladatok vannak, ezeket végre kell hajtani. Látni kell, hogy egy csomó munkaügyi rendelkezés született. Egy bizonyos fokig

Next

/
Oldalképek
Tartalom