MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. december 14.
Napirend: - 2. Jelentés a PB kádermunkáról szóló, 1964. május 13-ai határozatával kapcsolatos intézkedésekről. - - A Pest Megyei Tanács Közlönye. 38–53.
- 6 Stencil szám: 1-88 gukat a pá.r t og'sz tevékenyt ágéért és csért olyan. elvtársakat igyekeznek megválaertr.ni, akikkel c. jövőben együttesen kívánnak dolgozni. Hét alapszervozetnól csak beszámoló taggyűlést tartottunk, ebből szövetkezeti , tsz.: 5, hivatali 2. Ezen alapszervezetek 19&4. május 1 után alakultak s a most meg tartott vezetőségválasztó taggyűléseken a pártvezotőségek számot adtak az eddig végzett munkáról és határozatot hoztak a jövő feladatait illetően,, Az eddig végzett- tervékenység clapfán megállapítható, hogy az alapszervezeti vezétőeágvál; ezt ásókat eredményesen hajtottuk végre. Azonban kevésbbé mondhatjuk ezt el a pártvezetőségek választásáról.. 33 téren az .első tapasztalatunk, hogy az aktivisták és a párt titkár ok hom fordítottak elég gondot és ez okozta, hogy a december 3-ig betervezett 3 összevont taggyűlésből csak Dunavarsány közságé sikerült, Ráckeve közcégbon el kellett halasztani, mert a tagságnak 47 %jelent meg. Kiskunlacháza községben megtartották az összevont taggyűlést, de a VB. újra elrendelte a taggyűlés összehívását, mivel a tagság 2/3-n hem jelent meg. Az eddig mer,tartott •vezotőséaváiasztások során szabályellenes dolog a Kiskuni-:.cházai esetet kivéve nem történt. A választások a SzerveZa.ti Szabályzat és a Politikai Bizottság határozatának megfelelően történtek meg, Ráckeve , 1964. dowember 7, MSZMP, Járási Végrehajtó Biz. Ráckeve ,