MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. április 27.

Napirend: - 1. Jelentés a Mechanikai Művek pártszervezetének gazdaságszervező és irányító munkájáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3–8.

Javaslom, hogy a VB. fogadja el a jelentést és állapít­sa meg, hogy az elvtársak eredményes munkát végeztek. Szakali elvtárs: A Mechanikai Müvek éveken keresztül eredményesen dol­gozott, - kiegyensúlyozottan folyik a munka. Az üzem munkáját nem zavarta meg az összevonás sem. Az üzem mászaki gárdájára a törekvés, kezdeményezés jellemző, egy-egy cikkben ostromolja a világszinvonalat. A jelentéssel és a határozati javaslattal egyetértek. Minden erőfeszítésük arra összpontosul, hogy a terme­lési feladataikat eredményesen oldják meg, de a párt politikai munkát annak érdekében tovább kell fejlesz­teni. Nem került a jelentésbe, hogy pld. a tömeg­szervezetekkel hogyan foglalkoznak, pedig esetleg hasz­nositani lehetne. Gyengeségnek mondható, hogy a főfigyelmet a termelési feladatok felé irányították és nem tettek ugyanilyen erőfeszítést a szocialista szellemben való nevelés érdekében. A határozati javaslatban van néhány pont, ami nem elég konkrét* igy aj. és 4 pontot- kicsit konkrétabbá kell tenni, ez javára válik a további munkának. Sátor elvtárs: Általában azt szoktuk mondani, hogy a vállalat gazda­sági eredményei tükrözi a pártszervezet munkáját. A kezdeményezést, az irányitást feltétlen a vállalati FVB tartsa kézbe és ennek következtében mindenki tisz­tába van, hogy a pártszervezet megfelelő súllyal rendel­kezik az egész vállalat vezetésében. Nincs is olyan probléma, amelyet a pártszervezettel meg ne beszélnénk, magam részéről semmit sem teszek addig mig meg nem be­szélem a párttitkárral. 1956 után alakult ki ez a munka­módszer, nincs függetlenített párttitkár, az alapszervi párttitkárok is komoly gazdasági beosztásba vannak. A pártbizottság munkájában egy kicsit dominál a gazda­sági problémák megoldása, ez adott az üzemi pártszer­vezet jellegéből. Elég sok bajunk van a termeléssel, ami mindenkinek a figyelmét leköti. Egyetértek azzal, hogy a vállalatnál többet kell foglal­kozni a párt-politikai nevelő munkával. Az elmúlt hetekben a felsőbb szervek vizsgálták a szak­szervezet munkáját és dicsérőleg nyilatkoztak róla. A Mechanikai Müvek ráfizetéses vállalat volt 1956-ig, azóta viszont minden évben élüzem, kb. huszorosára fokozta a termelését* Az üzem dolgozói a környékről kerülnek ki, általában kétlakiak, 2.ooo fős vállalat vagyunk és csak ll.ooo túlórát használtunk fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom