MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. április 6.

Napirend: - 5. Jelentés a Nagykátai járási vezetés tsz-irányító munkájáról (brigádvizsgálat). - - Jelentés. 86–97.

különösen riult év tnvaszáig túlzottan a gazdasági mun­ka operativ irányításával foglalkozott, amely munkába a tanács besegített, a helyett, hogy a tanács végezte volna e feladatokat és a párt részéről ellenőrizték volna azoknak a végrehajtását. Ez adódott abból a szem­léletből, hogy a tanács emberei nem képesek az adott feladatok elvégzésére. Az tény, hogjr gyenge a tanács mezőgazdasági osztályának apparátusa, de akkor a főfol­adat annak megerősítése kellett volna, hogy legyen, A fentiek következtében a tanács pártirányit ása is sok esetben direkt módon érvényesült, E munkamódszernek helytelenségét 1962-ban a pártértekezlet határozata feltárta és meghatározta a járható utat, azonban ez lassan nyer megvalósítást e d./ A Járási Pártbizottság ás Végrehajtó Bizottsága a já­rás területét érintő több kérdésben álapjábanvéve jó határozatokat s számszerűen elég sokat hozott« A vég­rehajtás megszervezése azonban már sok esetben csorbát szenvedett. Határoz t született pl 0 a gyenge tsz-ek munkájának megjavítására, az állattenyésztés fejleszté­sére, az ösztönzőbb jövedeler:részesedési rendszerek be­vezetésére. A hozott határozatok egyes pontjai a fen­tiek következtében csak óhajok maradtak. Ez vonatkozik mind a három határozatra„ A gyenge termelőszövetkezetek megsegít isinél külön problémának látszik az úgynevezett szakbizottságok működtetése, a. pártbizottság részéről„ Ezeknek működtetése a jelenlegi módszer szerint csor­bíthatja a tsz a vezetők önállóságát, csorbítja a járá­si tanács mezőgazdasági osztályának önállóságát, fele­lősségét ás tekintélyét» Célszerű lenne a szakbizott­ságokat a járási tanács mezőgazdasági osztályának, ill, a járási tanács elnökhelyettesének irányitása alatt működtetni. e./ A járási párt ás trnács Végrehajtó Bizottsága, illetve függetlenített vezetőinek, a pártappa.rátusban dolgozók­nak s a járási tanács mezőgazdasági osztályán dolgozók­nak a termelőszövetkezeti rendozvenyeken való részvéte­le és szereplése nem kielégitóo A pártbizottság részé­ről a mult év végéig a tsz. pártrendezvényein ni gyon keveset vettek részt * A pdrttaggyüléseken most már többnyire résztvesznek, ~lo a vezetőségi üléseken nagyon kevés alkalommal, 2./ a./ A járási szervek által kidolgozott távlati terv: a járásnak nincs. Az 1962 évi pártértekezlet határozata viszont vázolja a célkitűzéseket, melyeket általában helyesnek, elfogadh?sónak, reálisnak tartunk, annak dacára, hogy több pontját nen valószinü, hogy teljesí­teni fogják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom