MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1964. január 13.

Napirend: - 2. Jelentés Pest megye közlekedési helyzetéről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 6–10.

Ehhez hozzájön még az, hogy néhány helyen az esti kivilá­gitás rossz. Ennek is anyagi feltételei vannak és ezek kiküszöbölését máról-hónapra nem tudjuk megoldani. A Baleset Elháritási Tanács hosszú időn keresztül nem mű­ködött, formális volt a tevékenységük. Most vannak sza­bályzati formák, ezt elfogadtuk és az első ülések megkez­dődtek, most fogjuk tisztázni mi legyen a feladata. Remélem közös összefogással érezni fogjuk a Baleseti Tanács működésének eredményét* Fodor elvtárs: A jelentésben igyekeztünk feltárni a problémákat, azonban nem foglalkoztunk a motorkerékpárosokkal. Nyári hónapokban a balesetek egyharmadát a motorosok okozzák. Egyre többen vesznek motorkerékpárt és nem szerzik meg a jogositványt. Itt a KÉSZ tudna sokat segiteni, mert fiatal emberekről van szó. Vannak olyan fiatalok, akik örökös hallgatók, de sohasem vizsgáznak. A rendőrség volt olyan jó - enge­délyezte, hogy aki az MHS-nél szerzett jogositványt - mo­torozzon, azonban a próba vizsgálatnál derült ki, hogy a legelemibb szabályokat nem ismerik. Az állomány egyrészénél két véglet van, vagy mindenkit leállitanak, vagy senkit. Mi mindig mondjuk, hogy feles­leges ut akadályokat, dugókat ne okozzanak az állandó iga­zoltatásokkal ? csak a szabálytalankodókat állitsák le. Meg kell mondani, hogy a mi állományunk nem elég határozott még ezen a téren. Cservenkáné elvtársnő: A jelentés alapos, - egy kicsit hosszú -,de a tényleges helyzetet tárja fel. Kétrészre bontanánk a mondani valót. Egyik ami a mi hatáskörünkön kivül esik, - a felsőbb szervek felé kell jelezni. Jelezni kell a KPM és a tanácsokat irányitó szervek felé, hogy az utak karbantartására nagyobb gondot kell forditani - az időjárásra tekintettel. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy a tavalyinál rosszabb a helyzet az intézkedések elmaradnak a követelményekhez képest. Ugyancsak nagyon fontos az utak elhatárolása mész csikókkal, különösen a keskeny utaknál jelentkezik ez hasznosan. Prob­léma az, hogy nincsenek az anyagi feltételek biztositva és a községfejlesztési alapból nem tudják megoldani. Problémát jelent, hogy a legfőbb utvonalakon, nagyobb köz­ségeken keresztül vezető utvonalak nincsenek megfelelően ki­világitva, járda nincs és ebből fakad a sok baleset. Megyénken sok külföldi megy keresztül, akik nincsenek ehhez a körül­ményhez szokva. Nem akarunk nagy igényeket benyújtani, - az utakat széle­síteni nem tudjuk, de a közvilágítást meg tudjuk javitani. Nagyon lényeges lenne a rádió, TV és a plakátok felhasz­nálása, a balesetek elkerülése érdekében. Külföldön sokkal nagyobb propagandát fejtenek ki mint nálunk. Propagálni kell főleg a motorosok felé, hogy jogosítvány nélkül ne vezessenek és a közlekedési szabályokat betartsák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom