MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1963. december 23.

Napirend: - 3. Jelentés a Hazafias Népfront bizottságai újraválasztásának előkészítéséről. - - Jelentés. 50–56.

békeagitáció, a mezőgazdasági proolémák, a községfejlesztési a tanácstagok mun" áját és tomegkapcsolatát segitő, valamint a kulturális feladatuk megoldásában sajátos módon való rész­vétel. A békeagitációs munkában jelentős eredmény az, hogy év ről-évre ejgjre szélesebb tömegekhez jut el a mozgalom és e­redmén, o.z is, hogy a Fegyveres Erők ITapjának népfront jelle gü megemlékezését a tömegek egyre nagyobb része tudja a bék­ke-agito,cióval összeegyeztetni. Ugyanezt mutatja a nemzetkö­zi helyzet iránt megnőtt érdeklődés is. A békekongresszus i­dején közel M-oo ezer emberhoz tudott a mozgalom eljutni. A bizottságoknak e területen van a legnagyobb lehetőségük a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez és inaktiv emberekhez "eljutni. Számos oly an dolgozó van, aki a békemozgalmon ke­resztül jutott el a közéleti tevékenységhez. A községfejlesztési munkánál is fejlődés az, hogy a társadalmi munka értéke és a társadalmi munkában résztvevők száma /közel százezer/ évről-évre nő. Már két évben sikerült a községfejlesztés évi tervét /a versen,'szervezést is fel­használva/ november 7-re teljesíteni. A községfejlesztés tavlati rendezési tervének elkészítése, valamint az éves terve].: megvalósításának műszáki segitése jó lehetőséget biz­tosított a falun, városon élő műszaki értelmiség aktivizálá­sára, a falusi lakosság műszaki szemléletének fejlesztéséhez A bejáró munkások ogyrészét ugyancsak ezúton tudtuk aktivi­zálni. Igen jó hatással van a társadalmi munka kiszélesí­tésére a mozgalom által' javasolt, a tanács által létesített "Kiváló társadalmi munkáért" jelvény adományozása. Közéletünk demokratizmusának és a tanács tomegaapcso­latának szélesítésénél jelentős eredmény az a szemléleti vál tozás, hogy tanácsszerveink a feladatok megoldásában eg^re több esetben igénylik a népfront mozgalom és más társadalmi szervek, illetve az állandó bizottságok munkáját. Bizottsá­gaink állandóan keresik a lakosságnak az állami, a kezéletbe való bevonásának különböző formáit.Megyeileg a tanács külön­böző állandó bizottságai mellé több száz aktívát javasoltai: a bizottságok, ugyanakkor rendszeresen segitenek a tanács-

Next

/
Oldalképek
Tartalom