MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1963. november 11.
Napirend: - 1. Jelentés az 1963. évi községfejlesztés és községpolitikai munka tapasztalatairól és problémáiról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 2–5.
laIán jó lenne a 4- város és a megyei tanács elnöke közötti olyan megbeszélésnek, hogy konzultáljanak, mielőtt egy-egy nagyobb dolog létesítéséhez, tervezéséhez hozzáfognak, s a kicsit fellazult kapcsolatokat egy kicsit szorossá fűzni a megye és a városok között. Vác város kísérletet tett, hogy az üzemektől a községfejlesztéshez segítséget kért, beszéltek is a vezetőkkel, de nem volt megfelelő eredménye, Azt lehetne csinálni - s ilyen megbeszélésen a megyétől is részt vennénk - hogy összehívni egy-egy üzem párt, szakszervezet, gazdasági és tömegszervezeti vezetőit, s megbeszélni a létesítendőket, s azt, hogy ki mivel tud hozzájárulni. Gondolom eredményes lenne . 5. oldalon van, hogy 1964-re minden eddiginél nagyobb számban építünk pedagógus lakasokat és tantermeket. öVavaly kaptunk erre az évre 21 pedagógus lakásra keretet, maradék nélkül teljesítettük. Kértük Ilku elvtárstól Írásban is, hogy 5^-et biztosítsanak számunkra. Erre választ nem kaptunk. Gondolom 2 héten belül Varga elvtárssal átmennénk Ilku elvtárshoz személyesen is az 54- lakás ügyében. Nékünk az idegenforgalmi helyekre KŐM felhasználással és nagyobb mértékő társadalmi munkával, sőt háztulajdonosok saját erejét igénybe véve több energiát kellene fordítani. Rendetlenek, bevakolatlanok ezeken a nagyforgalmu helyeken a házak. Szervező munkával el kellene érni, hogy a háztulajdonosok saját költségükön hozzák rendbe házukat, s annak környékét. Itt komoly propagand-munkára lenne szükség. Ha olyan van, hogy 2 öreg ember lakik a házban, akkor KÖFA alapból és Kisz-esek segítségével kellene rendbe-ho"ni. Javaslom fentiekkel kiegészítve elfogadni a jelentést. Kovács elvtárs lej ér-megyében van egy mozgalom, hogy pl. a nemzeti ünnepek előtt kiadják a jelszót " tegyük virágossá a falvakat". Tényleg szép eredményeket értek ezzel el. Komoly problémát jelentett viszont, hogy a kereskedelem nem kész ült fel a tavaszi időszakra az épitőnyag megfelelő • mértékü beszerzésére, igy ez akadályozta a mozgalom megfelelő vitelét. Pest megyében is el kellene érni, hog^ a kereskedelem időben gondoskodjon építő-anyagról, cementről, stb. hogy a tavaszi munkákhoz biztosítani tudja a lakosság részére. Több megyében előfordult, hog"- a KÖM pénzt nem megfelelő célokra használták. Pest megyében is erre fokozott figyelmet kell fordítani. Ádám elvtár s az összefoglalóval egyetértett. Határozat,