MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. december 3.

Napirend: - 1. Jelentés a Kilián Testnevelési Mozgalom helyzetéről Pest megyében. - - Jelentés. 18–23.

! 5 — A Kormányhatározat helyesnek és szükségesnek tartja a mozgalom beindítá­sát és mint a Tanácsok tömegkapcsolatainak kiszélesítését célzó esz­közt értékeli, A Kormányhatározat igen sok gyakorlati feladatot ró a Ta­* nácsokra. E határozatot s annak végrehajt ását megtárgyalta a Megyei Tanács Végrehaj­tó EtLzottság§, legalább egy esetben foglalkozott vele mind a 11 Járási Ta­nács Végrehajtó Bizottsága is. A Községi Tanács Végrehajtó Bizottságainak 80 f<>~ a tárgyalta, illetve megbeszélte a Krományhat ár ozat nyomon fakadó ^bladatait. Sajnos a határozatok többsége formai jellegű volt. Gyakorla­ti segítség töWbynire csak a KÖFA-ból adott felujitásfcan mutatkozott meg. Vfolt ki emelkedő jó példa is, mint pl. Abonyban, ahol részletes .programot dolgoztatott ki a Tanács a helyi sportegyesülettel és azt majdnem teljes egészsében magvalósit ott ák. Meg kell emliteni, hogy a Kormányhatározat és az azt követő Megyei Tanács VB határozat többek között a fedett hely­ség hiány enyhitését is célozta. Községeinkben a kulturházak az asztali­tenisz és a sakk sportnak otthont tudnának biztositani. E téren még is sok az értetlenség, mert vagy csak magas vérleti dij ellenében vehetik igénybe, vagy be sem mehetnek sportolóink a kulturházba. Ez a helyzet töb­bek között Budakeszi, Solymár községben, ahol a nem megfelelő hozzáállás fe szakosztály megszűnését vonta magával. A megyei TST a járási TST-el és a megyei szakszövetségekkel közösen Ki­lián akció prorramot készitett, amelyben rögzitve van minden fontos fela­dat. A program végrehajtása tervszerűen folyik és ezt a PTST Elnöksége szinte minden ülésén ellenőrzi, A mellékelt számszerű kimutatáshoz összehasonlításképpen néhány számsze­rű adatot kivánok közölni. A számok összehasonlítása esetén világosan meg­mutatkozik, hogy hol van lemaradás s ez azt is mutatja, hogy bővan van e téren tannivaló. Megyénk lakosainak száma kb. 784.000 fő. Kimutatásunk szerint tehát a la­kosság kb. 5 7°-a kapcsolódott be ezen testnevelési mozgalomba. Az iskolások számát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a megye tanuló ifjú­ságának 11 io -a résztvevője a Kilián Testnevelési Mezgalomnak, Ha még mélyebben vizsgáljuk a területet, akkor pl. megállapíthatjuk, hogy a Dunakeszi Wagongyár közel 4.000 dolgozójából mindössze 300 fő a jelent­kező, és a Kilián jelvényt pedig a mai napig még egy fő sem szerezte meg. lo 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom