MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. október 8.

Napirend: - 1. Vitaanyag a megyei pártértekezlet beszámolójához. - - Vitaanyag. 9–67.

Azt tartjuk, hogy a Központi Bizottság megfelelően és körültekintően járt el, mind az igazság helyreállításában, - az áldozatok esetében ­mind az igazságosztásban - a felelősök esetében, A párt életben bekövetkezett változások erősitik a kommunisták tömeg­kapcsolatait, A. párt vonalvezetése világos, minden kommunista megér­ti azt és képviselni is- tudja. De ez a politika most nemcsak világos, hanem makulátlanul tiszta is, A kommunista név ismét tisztán cseng, bátran állhatunk az emberek elé* Az emberek szeretik és követik a kommunistákat, idehaza és szerte a világon. Idehaza a szocialista dpi tésben, a kapitalista világban a békéért vivott harcban. Előfordul - még a párt soraiban is - értetlenség ezzel a politikai vonalvezetéssel szemben. Azt állitják, hogy a régi eszközökkel egy­szerűbb vezetni. Miért kell megengedni, hogy mindenki jártassa a száját, s nem okvetlen fogadja el az első szóra azt, amit a kommu­nisták mondanak, Régen mindenki szónélkül azt csinálta, amit mond­tunk. Nem igaz ez az érvelés, A régi vezetés csődbe jutott és csődbe vitte az országot. Az emberek csak azt a vezetést fogadják el önként és becsülettel, amelyik rájuk is hallgat, figyelembe veszi nemcsak a véleményüket, hanem azt a szinvonalat is, amelyen eltudják fogad­ni a vezetést. Azt is mondják, hogy a jelenlegi vonalvezetés mellett lasubb a szocializmus- épitésnek üteme, De ez sem igaz. A mezőgazda­ság szocialista átszervezésére először 194-8-bon született párthatá­rozat, Mit ért el a párt a régi vonalvezetéssel, a türelmetlenséggel? Zűrzavart. 1948-tól 1956-ig 8 év telt el, de a mezőgazdaság szociális ta átszervezésében csak buhlácsoltunk, Megsértettük a munkás-paraszt szövetséget és a paraszt emberek százezreit idegénitettük el magún tól. Az uj politikai vonalvezetés alapján 1959-ben kezdtük el a

Next

/
Oldalképek
Tartalom