MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. július 2.
Napirend: - 2. A Pest megyében folyó pártpolitikai munka stílusáról szóló vitaanyag. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3–21.
Járásoknál más most is kevesebb osztály van mint nálunk, községekben me^ semmiféle osztály nincs, néhány helyen van 1 függetlenített partmunkás. Most a járásoknál meg akarjuk azt is szüntetni, ami van. Igaz, hogy igy sem, meg ugy sem jut el minden intézkedés a helyére, mert a falusi titkár nem tud 5-6 osztálynak dolgozni, nem tud annyi-féle dolgot csinálni, mint amennyit kellene néki. A központban is foglalkoznak állami feladatokkal, mennek a minisztériumokhoz, de a pártszerveken keresztül ez a falura nem jut el. A faluban óriási szerepe van az állami szerveknek. ItelsS szinten kidolgoznak rendeletieket, utasításokat, azt falun az állami szerveknek kell végrehajtani. Pártapparátusunk nincs falun, amelyik önálló, az viszi a községi politika irányítását. A községi tanácsnak pedig egyébként is igen" kevés hatásköre van, pl, egyaltalán nincs beleszólása az iskolánál még a pedellus beállításánál sem, mert az iskola összes ügyeit a járási, ill, megyei tanács intézi. Felmerült^ hogy megkellene szüntetni a városi pártbizottságokat. Ez szerinuen a demokratizmus csökkentését jelenti, a XXII, Kongresszus pedig a demokratizmus szélesítését tűzte ki célul. Munkánkban az legyen a szempont: Nézzük meg a munka tartalmát és formáját, próbáljunk előbbre minni, hogy mit lehet a párt válláról az állami szervek vállára rakni és megkövetelni, hogy hajtsák végre és ott követelni meg, ahol erre szervek vannak: nem a községtől, hanem a járási tanácstól. Néki kötelessége arról gondoskodni, hogy a párt politikája megvalósuljon falun. Látni kell, merre akarunk haladni, látni kell, mi az oka a problémáknak. Nem szabad az igazgató helyett az üzemben dolgozni, tsz-ben a tsz. elnök helyett, stb. Amig mi igy csináljuk, addig sok zavar lesz. Ilyen szempontból kell majd az egész anyagot összeállítani. Fő kérdés, hogy mit csináljon a párt és ha ez megvan, akkor el lehet dönteni, hogy milyen szervezet csinálja. Addig, mig le nem veszszük a párt válláról az állami feladatokat, addig mindig szoritani fog a létszám, a szakemberek számáhak növelese. Ez egy nagyon bonyolult dolog, sokat gondolkodtamr óla, és beszélgettem elvtársakkal e kérdésről. Ha a tanács egy burzsoá rendszerű szerv lenne, ahol nincs más feladat, csak az, hogy néhány rendeletet kidolgozzanak, az más, de nálunk a tanács operativ szerv, gazdaáágot szervez, irányit közvetlenül. Az apparátust akkor kell alapjaiban átszervezni, ha megtudjuk változtatni a munkánk tartalmát. Egy percig sem gondolok a tiszta pártmunkára, mert a párthatározatok végrehajtasának politikai alátámasztása közvetlen része a szocializmus épitésének. • • ORSZÁGOS LEVÉLTÁR