MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. február 26.

Napirend: - 2. Jelentés a Pest megyei BM-szervek pártbizottságainak tevékenységéről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 9–20.

- 16 ­ORSZÁGOS LlCVífi TÁR Keleti elvtára : Kedves Elvtársak! Először is abból indulok ki, hogy a Pest megyei Rendőrkapitányság 1.200 fő személyi állományú. Munkájáért is felelős politikai sikon. Azok, akik a Kapitányságon dolgoznak döntő módon tisztek, tiszt­helyettesek. 95 ban kommunisták. Én megmondom a ÍM. pártszervek munkájáról semmit sem tudtam és egy kicsit igy szólok hozzá. Ami a párt VB. jelentését illeti, bizonyos mértékű csalódást o­kozott, és elolvasás után az volt az érzésem, ezek után sem tudjuk, hogyan dolgoznak. A jelentést magas színvonalúnak tar­tom, amely azonban éppen ennek következtében nem ad sernmi képet ahhoz, hogy az ember megismerje milyen problémákkal foglalkoz­nak és hogyan oldják ezeket meg. Konkrétumok nincsenek. Hanem csak általános dolgok. Ebből a szempontból jobban megközelíti a kiegészítő jelentés. Számomra a kérdésekre adott válaszban negyedóra alatt többet mondtak, mint az összeállított jelentés­ből ki lehet olvasni. Nem kívánom Eltúlozni a jelenségeket, ame­lyekkel a párt VB. az utóbbi időben foglalkozott. Az emiitett orgiák lg gyí le a Vályi-ügy azoknak*, amiről Fodor elvtárs beszélt. Ezeknek a jelentőségét nem kívánom eltulozni, azonban lekicsinel­ni sem szabad és ennek következtében meg lehet állapítani, hogy a BM. pártszerezet munkájában bizonyos hiányosságok lehetnek, hogy nem tudta megelőzni és idejében intézkedni, hanem egyik­másik felfedése esztendőkig tartott. Ebben a tekintetben a szakmai vezetésnek is vannak problémái. Az bizonyos, hogy a BM. pártszervezet munkája nagy körültekintő munkát követel. Fegyveres testületről van szó, alá és föléhelye­zés érvényesül. Ami azt jelenti, hogy a taggyűlésen a beosztottak részéről nagyon meg kell gondolni, hogy milyen kérdéseket és hogyan vetnek fel. Másképp jelentkezik a kritika és önkritika kérdése is. A parancsnok tekintélyrombolása nélkül is hogyan kell a kérdést kiküszöbölni,^ nagyon komoly gondot okoz. Egyik főkérdésnek azt tartom, hogy a szakmai vezetés és párt­bizottság együttműködésében vannak bizonyos elgondolási és elvi differenciák. Ugy néz ki, hogy egyes-másban a szakmai vezetés bizonyos problémáit magára veszi és intézkedik. Mi a pártbizott­ság feladata, azt hiszem még határozati javaslatba is kell venni. Bár az elvtársak határozati javasla'ot nem terjesztettek elő, de amennyire általános volt a jelentés, annyira általános az össze­foglaló is és nem tükrözi vissza a problémákat, amelyek a minden­napi életben előfordulnak és azt lehet látni, hogy évek óta itt dolgozó elvtársak is megbotlanak. Mondják az elvtársak, hogy a Párt VB. sokat foglalkozik a kérdé­sekkel, de talán éppen a mai jelentés, vita alapján nem ártana, ha mégegyszer a kommunistákkal, nem a szűken Vett vezérkarral, hanem az osztályvezetőket is bevonva, újból a párt VB. részé­ről elmenne és mégegyszer tisztázná a problémákat. Az az érzésem, hogy az adminisztratív osztálynak is a sokrétű feladata mellett, különleges figyelmet kellene a rendőri párt­szervezet és az ott folyó munka ellenőrzésére fordítani. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom