MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1962. január 2.

Napirend: - 1. A Nagykőrösi Városi Párt-végrehajtóbizottság jelentése a tsz-pártszervezetek megerősítésével kapcsolatos irányelvek végrehajtásáról. - - Jelentés. 47–53.

- 5 ­A VB. üléseket követő ón. kibővített taggyűléseken Vitatták meg a. hozott hat ároaafcokat, és intézkedtek azok íégrehajt ásáról* A határozatok végre­hajtása már nem. ment ilyen szervezetten. Bár pártveaeboségeink munkája javult, még nem tudták bevonni, a párttagság egészét a határozatok végrehajtásába. Ebből következik, hogy a pártonkívüli aktiva sora lett ilyen értelemben felhasználva. Még nagyon gyakran a kollektíván hozott határozatokat, vagy felsőbb pártszervek határozatait, a vezetőség néhány tagja, Vagy a párttagság néhány tagja kívánja megvalósítani. Vannak kampány jellegű feladatok, amikor képesek az egész párttagságot pártonkívüli aktívákat, tömegszervezetekot aozgositani, ez azonban nem folyamatos. Ez -évben elértük, hogy pártszervezeteink rendszeresen, két Jetenként ütemterv szerint, vezetőségi ülést tartanak, és megfelelő napirendeket tárgyalnak. A vezetősági üléseken és taggyűlései® n a meg­jelenések száma jó, Több ízben előfordul azonban, - például a Petőfi tsz-nél - hogy egyik másik tagot "elfelejtettek" meghivni a taggyűlésre. Az is jellemző, hogy ••pártszervezeteink nem tudták megértetni az egy, két éve belépett tagokkal, a pártaunka font óságát, pedig ezek az emberek szívvel, lélekkel a párt politikája mellett állnak. Előfordul, hogy ogy-ogy párttagnak a gazdasági vezetéssel együtt noa biztositják, a taggyűlésen való megjelenést, és később ezért a párt­tagot bírálják. Pl, Ronkó Sándor Petőfi tsz. Pártszervosetoink vezetőségeinél a legpozitívabb fejlődést az mutatja, ™gy ma már nem a gazdasági vezetés hibáinak cltusolói, hanem párt­sa erűen a hibák bírálói a pártmunka eszközeivel ellenőrzik és segítik a tsz. gazdasági vezetésnek munkáját. Évente több alkalommal beszámol­tatják az elnököt, főkönyvelőt, főagronomust, az elvégzett munkáról és határozatokat hoznak a hibák kijavítására. Ezt nemcsak vezetőségi ülésen hanem taggyűlésen is mogbeszik. Ma mér egyre jobban érvényesül az a helyes szemlélet, hogy a párt szervek vezetőinek legalább olyan jól kell ismerni a tsz. helyzetét, mint a gazdasági vezetőknek. Ebben az esztendő­ben. már nem fordult elő olyan eset, mint tavaly a Dózsa tsz-nél, hogy a párt határozattal szemben, a pártvezetőség is az elnököt, ann^ kulytolen nézeteit védelmezte. Nagyobb pártszervezeteinknek már arra te van ereje, hogy a vezetők mellett egyes szakágak vezetői /kertészet, állattenyésztés,stb,/és egyes üzem­egységek Vezetőit is beszámoltassa. Ez kedvezően hat ki a tsz. vezetők munkájára, de kedvezően hat, a párt szervo aot erősödésére is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom