MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. december 18.

Napirend: - 1. Jelentés a párttagság eszmei, politikai neveléséről és fejlődéséről, valamint az ideológiai munka helyzetéről a megyében. - - Jelentéstervezet. 28–39.

¥ $ t _ ahol a résztvevők a Politikai Bizottság 1930, IX. 13-i és a Megyei­Pártbizottság határozatait dolgozták fel,cs% követően járási ipari körzeti tanfolyanokat tartottunk. Ezeket a témákat az időszerű kérdések üzeni tanfolyamain is feldolgoztuk. E tanfolyamok ered­ményeképpen konoly előrehaladás történt többek között a normaren­dezés megértésénél,amikor a dolgozók nagy többsége megértetfro enne 1; szükségességét és azt, hogy ez a további fejlődésünk meggyorsítását segíti elő. Az utóbbi években kiszélesedett a szocialista nunlj:a verseny és az egyéb a termelést elős?gitő szocialista mozgalmak. A munkaverseny egyre inkább állandóvá válik, de egyes kiemelkedő évfordulók tisz­teletére kiszélesedik nagy tömegek kapcsolódnak bele és kiterjed .. az üzemek és gyárak csaknem valamennyi dolgozóira. A versenymozga­lom kiszélesedése nagyban hozzájárul a.3 éves népgazdasági terv tel­jesítéséhez, illetve túlteljesítéséhez. A munkásosztály politikai fejlettségének emelkedését mutatja,hz utóbbi 1-2 évben megyénkben is kibontakozó szocialista brigád­mozgalom. A megyében szocialista brigád nyerte el a szocia­lista brigád cinét és ......brigád versenyez a szocialista brigád cim elnyeréséért. 3./Internacio nalizmus­nacionalizmus Az ellenforradalom hatásaként ebben a kérdésben volt a legtöbb za­varos iiéves nóz:,t uég a párttagság körében is. A Szovjetunióhoz fűződő őszinte barátságunk fontosságát a szovjet, csapatok jelen­létének szerepét na nár a dolgozók nagy többsége helycsen értel­nézi £s érti,hoi:y ez összefügg szocialista vívmányaink védelnezé­sével. A dolgozók nagyra értékelik a Szovjetunió és a.népi demokráciák testvéri segítését az ellenforradalom leverésében és a normális gazdasági vérkeringés neginditásában és azóte, nyújtott gazdasági és nüszaki segítséget a K.G.S.T-n keresztül. Jelentősen növelte a Szovjetunió tekintélyét az értelniség körében is a tudományokban különösen a rakéta technikában és az űrrepülés­ben elórt óriási sikerei. A nép körében nély gyökerei vannak az internacionalista gondolatnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom