MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. december 4.

Napirend [A 6. napirendi pontot nem tárgyalták.]: - 1. A párt büntető politikájának érvényesülése a megye területén. - - Jelentés. 45–56.

szabott büntetéseknek II. fokon való nagyobb arányú enyhítésében jut kifejezésre s mely nem egyszer oda vezet, hogy első fokon eljáró birók saját elmondásuk szerint meggyőződésük ellenére, súlyosabb íté­leteket hoznak azzal a belső indokolá$sal, hogy a megyei bíróság úgyis leszállítja a büntetés' mértékét Nagyon megnehezíti a helyes differenciálást a bűnüldözés lassú vol­ta. Az elkövetés és elítélés között eltelt nagyon hosszú idő követ­keztében a bűnüldözés a társadalmi aktualitásából, sokat^vészit * Több év távlatában nyomozati szakban a nyomozás gyorsaságában fej­lődés mutatkozott. Á 3o napon belül nyomozott ügyek aránya 1958,­ban 3o,9 %~ot, 1959.-ben 46,9 %-ot, 196o.-ban 59/3 %-ot tett ki Ugyanakkor 1961.-ben bizonyos visszaesés mutatkozik, mert 1961.­ben már az összes bűnügyeknek csak 55 %-ában történt meg Jo napon belül a nyomozás. A•bűnügyek 15,5 %--ában pedig 2 hónapon tul húzód­nak el a nyomozások. Sokszor elhúzódik a kiemelkedő fontosságú ügyek nyomozása és bírói elintézése is. Mikor több operatív értekezletünk határozata is kihangsúlyozta a tsz-ekben elkövetett terménylopási ügyek gyors'elintézésének fontosságát, akkor is tapasztaljuk nem egyszer, hogy a lopás elkövetése és az ügy befejezése között 1 év is•eltelik."Bürokratikus lassúság tapasztalható a bírói, eljárásban is. Az I. és II, fokú Ítéletek irásbafoglalása, a fellebbezéssel megtámadott Ítéletek felülbírálásra való felterjesztése sokszor kinos lassúsággal;történik, s ez raind az ítélet végrehajtásának el­húzódását jelenti. Nagyon nagy megyénkben az u.n. " régi ügyek " száma. Az elhúzódás korántsem szolgálja a társadalom nevelését, ugyanakkor lehetetlenné teszi a helyes ó.lfferehcíálást* összefoglalva azt állapithatjuk meg, hogy a megye bűnüldöző szervei nagyobb elvi szilárdsággal törekedve a szocialista törvényesség' betartására, értek el eredményeket a Párt büntetőpolitikája vég­rehajtása terén. Az elért eredmények hozzájárultak államunk rendjének és biztonságá­nak megszilárdulásához, a tömegek bizalmának megnyeréséhez, Ugyanakkor még.mindig negatív körülményekre utaló;jelenségek is vannak, melyet pl. mutat az, hogy az 1961« I^-III. negyedév adatai szerint a bűnvádi eljárás alá vont személyek 5o«3 %~a ellen emel­tünk a bíróság előtt vádat s a megvádolt személyek 13>3 %-ával szem­ben a bíróság felmentő ítéletet hozott. Az eljárások lo,6 %-ában nep. sikerült a bűncselekményt elkövetők kilétét megállapítani* Az eljárások 21,1 %-ában kiderült, hogy az ügy csekélyebb jelentőségé­re tekintettel szükségtelen volt az eljárás alá vont személy bíró­ság elé állítása. A bűnvádi eljárások 9,3 %-ában az nyert bizonyí­tást, hogy nincs bűncselekmény. Az utóbb hiábavalónak és helytelennek bizonyuló munka részben a bűnüldöző szervek hibájára vezethető vissza. A feleslegesen végzett munka károsan hat ki a bűnüldözés gyorsaságára is. A késve alkal­mazott intézkedések nevelő hatása csekélyebbe A további előrehaladást fékezik a helyenként megnyilvánuló szub­jektivínizmus, a munkában többféle módon jelentkező bürokratikus vonások, a számos formában észlelhető statisztikai szemlélet, a bűnvádi eljárás alá vont személyeket megillető jogok esetenkénti' lebecsülése, a bűnügyi dolgozókszakmai képzettségének nem kielégitő foka, olykor fegyelmezetlenségeo A még jelentkező hiányosságok kiküszöbölése érdekében főfeladataink­nak a következőket tartjuk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom