MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. július 31.

Napirend: - 4. Informatív anyagok. - c) A szőlő- és gyümölcstermelő, valamint a kisállattenyésztő szakszövetkezet részére készített alapszabályminta tervezete. - - Tervezet. 68–86.

4./ Szövetkezetünk tagjai kötelezik magukat, hogy a közös szőlő- gyümölcsös és egyéb kultúrák telepítés c-éljára tualjdonukba /használatukban/ levő terület arányában a közgyűlés által meghatározott nagyságú földet bocsáta­nak már az első évben a. szövetkezet rendelkezésére. A közös használatba adott föld után a tagot használati dij illeti meg, melynek raSrtékékét a közgyűlés évenként állapitja meg, de nem lehet magasabb a törvényes haszon bérnél, Ha a közös telepités céljára kijelölt területbe a tag­nak több földje esik, mint amennyivel a közös telepí­téshez hozzájárulni köteles, a különbözetet részére földcsere utján kell kiadni. A közös telepítést már az első évben legalább 5 évre előre ki kell jelölni. A toloépités elvégzéséhez és az egyéb célkitűzések megvalósításához minden tag az évi sző^ő- gyümölcs és egyéb kulturák, illetőleg bortermésének 10 %-aval, a szántóföldi terület esetében a bruttó termelési ér­ték 10 %-ával járul hozzá természetben, vagy pénzben a közös gazdasági alaphoz. A termés mennyiségét termésbecsléssel,vagy a közgyűlés által meghatározott más elfogadható módon állapitsuk meg. A tagoknak meg kell tartaniok és végre kell hajtaniok a jelen alapszabály rendelkezéseit és a közgyűlés ha­tározatain, kötelesek résztvenni a közös munkákban, továbbá teljesiteni mindazokat a feladatokat, amelyeket a szövetkezetünk vezetősége a célkitűzések megvaÜCoiuiJ érdekében megjelöl, fokozott gondossággal kötelesek őrködni a közös vagyon felett és közreműködni annak gya rapitásában. 5./ A szövetkezetünkből kilépni csak a belépéstől számitott 3 év múlva lehet. A kilépés elfogadásáról a közgyűlés dönt. H a a tag mezőgazdasági termelőszövetkezetbe lép és ezt tényt a vezetőségnél igazolja, szövetkezeti tagsága meg szűnik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom