MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. július 31.

Napirend: - 4. Informatív anyagok. - a) Jelentés a nem megfelelően teljesítő tsz-ek megszilárdítására tett intézkedésekről és azok eredményeiről, a 18/B/1961. F.M., P.M. együttes utasításának végrehajtásáról. - - Jelentés. 59–62.

sor éspedig a dsbasi járásban, ahol a monokultúrás rizstermelés he­lyett az öntözéses takarmánytermelés s ennek alapján az állattenyész­tés —ezen belül a szarvasraarhatenyésetés— fejlesztését tüztük ki co­lul. Ahol a körülmények indokolták, az állatállomány, egy részét már tszí-okhoz irányítottuk. 2*/ Gazdasá gi tér.en , ' a./ A növény termelés eredményeinek megjavitása érdekében elsősorban a zavartalan elT'folyamatos üzemvitelt•igyekeztünk biztoöitani, E célból a gépállomások munkáját a gyenge tsz-ckhez fokozottabban biztosítottuk és a rendelkezésünkre bocsátott hitelkeretből el­sősorban a gépi munkák dijának kiegyenlítésétől gondoskodtunk. Ezen tul a különféle növényápolási, termésbetakaritási munkákhoz c tsz-eknek adtunk elsősorban segitséget: a patronáló szervek dolgozói és katonai nunkaerő utján. A mendei Lenin tsz-ben pl, • , , 4o fő katona hat héten keresztül segit az időszerű munkák végzé­spben, A-. szigetcsépi. Lenin tsz. részére §i Vizügyi Igazgatóság bo­csátott rendelkezésre egy komplett öntözőberendezést. ^ W/ Az állattenyésztésbe n legfontosabb intézkedés az volt, hogy a gyenge'^tsz-ek tl:~rvl5Vcn, illetve intézkedési tervében szereplő állatvásárlásokat minden esetben biztositottuk, ami a tenyészál­latok beszerzését illeti. Sajnos, ugyanez nem mondható cl a hiz­V lalás céljára szükséges' állatok esetében. További sogitő intézko* dés volt, hogy a kiutalás alapján juttatott takarmányt, sörtör­kölyt, stb-t szintén elsősorban a gyenge, illetve mérleghiányos. . % termelőszövetkezetek kapták, c #/ Be ru ház ás okná l az igényeket az év elején lebontásra került éves keretből ~klTct't megolda&í, A beruházási hitelfelülvizsgálatok so­rán a gyenge tsz-ek beruházásaihoz teljes cgés.zében hitelt biz-^ tositottunk annak érdekében, hogy az esetleg tervezett saj át orő cgyéb^célra szabaduljon fel. A g épi beruliázésoknál nehézség volt •az erőgépek beszerzésénél, mivel megfelelő, számú erőgép hiányában, a folyó évben nem tudtunk minden igényt kielégíteni. Az egyéb bc~ 9 ruház ás ok esetében minden' i.jp ny "kielégitésrc került és loo %-ban hitelből. Az építési beruházások, létesítményeinek összértéke 23.1o5/m Ft., ez eves beruházási keret 26 %-a. Ezonkivül átcsoportosítással a jászkarajenői Előre a Békéért tsz-nek 15 wagon góré épitéséhez 12o/m Pt. hitelt biztosítottunk. A gépi beruházások keretében 42 db. crogop és 155 db. munkagép került kiadásra, melynek 03 s z— értéke 7.312/m Pt., az éves beruházási keret 21 %*>a. Az egyéb be­ruházás értéke .4.954/m.Pt. , az éves. beruházási keret 9.-6 %-a. Pénzügyi sc§itségnol a 9/B/1961. PM.-PM. számú együttes utasítás vegrehajtásanak keretében 6.43o/m. Pt., az Országos Szanálási Bi­zottsághoz felterjesztett öt tsz., részére 6.289/m.Ft. és a megyei intézkedések keretében 15.281/ m.Pt., mindösszesen 28.ooo/m,Ft. üzemviteli hitelkeret került felosztásra. 3./ Várható er edmények. Az eddigi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a megtett szer­vezoti intézkedések általábans.cgitcnok a gazdasági eredmények megja­vításában, Az^is- megállapítható, hogy a helyi szervek /járási, váro­si mezőgazdasági osztályok/ folyamatosan foglalkoznak a gyenge terme­lőszövetkezetek gazdasági kérdéseivel. Hiányosság a ceglédi járás

Next

/
Oldalképek
Tartalom