MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. július 31.
Napirend: - 3. Jelentés a munkásőrség 1960/61-es kiképzési évéről és a nyári parancsnoki továbbképzésről. - - Határozat. 55–58.
Sok munkáspr kiképzési napokon is iskolába jár t Itt is szükség van maximális koordinálásra,.hogy az iskolai napok ne essenek egybe a munkásőr kiképzéssel,. Ha ez semnikép neri kerülhető el az iskolába járó munkásőrök számára pótfoglalkozást kell szervezni. Gyakori, hogy e. kiképzés alól felmentést kérők indokait igen liberálisan kezelike Ebben a tekintetben ragaszkodni kell hozzá, hogy csak elfogadható nyomós indok alapján adjanak a Párt- Végrehajtó Bizottságok felmentést*. \ . • Behány párt, állami, és gazdasági funkcionárius tényleges túlterheltsége miatt hiányzik a kiképzésről. Szükséges, hogy ezeket az elvtársakat mentesitsék az egyes feladatok alól. Akiknél ez nem megoldható, le kell szerelni, mert rendszeres hiányzásuk gyengiti a munkásőrség fegyelmét„ Természetesen ebben az esetben igen körültekintően kell eljárni. Tehát a Párt- Végrehajtó Bizottságoknak törekedniök kell rá, hogy maximálisan biztositsák a munkásőr foglalkozásokon való részvételt, A századok és zászlóaljak a legtöbb helyen még mindig nincsenek feltöltve. Minden munkásőr egységnél biztosítani kell az enge-r délyezett létszám betöltését, s kellő számú tartalék képzését,. Az uj felvételeknél és a tartalékok képzésénél ügyelni kell rá, hogy lehetőleg fiatal, katonaviselt elvtársakat vegy&nek fel, hogy szomelőtt tartsák a munkásőrség.további centralizációját, az üzemi-területi elv érvényesülését. Továbbra is tp.rekedni kell megfelelő pártonki\nHi telére* / . / Több munkásőr egységnél továbbra is magas ü fluktuáció» Évente majdnem minden járásban egy-egy szakasz csőrélődik ki* A fluktuációt a minimálisra kell csökkenteni, mert azon kivül, hogy ez nehézséget okoz a kiképzésben a munkásőr egységek harckészülteségét is gyengiti, * » e»/ c