MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. július 17.

Napirend: - 3. Jelentés az 1960/61. évi pártoktatásról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 13–21.

Király elvtárs közbevető kérdésére elmondja, hogy a fiatalokat - amennyiben az előadás szines, érdekes, - érdekli, ellenkező esetben nem tul nagy a hatás rájuk. Arra kell törekedniök, hogy olyan előadókat küldjenek az ifjakhoz, akik tudnak színesen beszél­ni, másrészt a szeminárium közben kicsit énekelnek, stb, hogy szí­vesen vegyenek részt a fiatalok az oktatásban, érdekelje őket. Olyan tapasztalatuk van, hogy a leszerelt fiatal katonákat nem vonják be sok helyen se a párt, se a Kisz oktatásba, pedig nagy részük szívesen venne részt megfelelő szintű oktatásban. Keleti elvtárs; Nagyjából egyetért a jelentéssel és a célkitűzésekkel. Néhány megjegyzése van: Az 1961-62-es pártoktatási év terve első pontjával kapcsolatban felveti, hogy a béke megvédését a szocializmus erőinek növekedése biztosítja - ezt a nép megérti és elfogadja, azonban nem ugyan ez a helyzet a gyarmati rendszer felszámolásával kapcsolatban. Ezt nem tartják saját maguk részére döntőnek. Szerinte feladatunk, hogy- a gyarmati rendszer felszámolását a magyar sajátos érde':ek szempontjából magyarázzuk meg. Véleménye szerint a német kérdéssel kapcsolatban nem elég 1-2 párt­nap megtartása, sokkal bővebben, konkrétabban kell az embereknek megmagyarázni a németekkel való békeszerződés megkötésének indokait és fontosságát, elsősorban a falusi tömegeknek. Ugy gondolja, hogy ezt az ősszel kezdődő oktatásnál számításba kell venni. Tekintve, hogy a SZKP. mi. kongresszusa történelmi jelentőségű lesz - előre láthatóan - ugy gondolja az oktatási tervben helyet kell biztosítani ahhoz ? hogy minden szinten alaposan - a legfőbb kérdéseket megtárgyaljak szeminárium-szeiüen. /Marosi elvtárs közbeszól, hogy ez a határozati javaslatban szerepel, egyébként a KB. erre ugy is külön tematikát ad/. Időszerű kérdések tanfolyama: egyetért azzal, amit az agit. prop. osztály célul tűzött ki, hogy szélesíteni kell a kötetlen formájú oktatás alkalmazását és ezen belül az időszerű kérdéseket is, szeretné azonban felhívni a figyelmet, hogy ezen a tanfolyamon belül a követelményeket az anyagok elolvasására vonatkozóan emelni kellene. Amire szintén felhívná a figyelmet: ne tegyenek engedményt olyan elvtársakkal,-pártonkivüliekkei, akik fiatalok, képesek a más szintű tanulásra is, azokat vigyék át szakosított tanfolyamra. Ugyanis olyan tapasztalata van, hogy számos elvtárs elfoglaltságra, stb. hivatkozva a könyebb ellenállás vonalán, az időszerű kérdések felé tolja el magát, holott többet is tudna vállalni. Az eddigi tapasztalatok birtokában ugy érzi helyes lenne, ha az agit.prop. osztály szabná meg a különböző szerveknek /TIT, stb/ a munkatervet az ateista propagandával kapcsolatban. Helyes lenne, ha a VB. tantaná fenn a jogát annak, hogy hol, melyik községben kívánnak ateistá propagandát folytatni, nehogy előreázaladás legyen. U^y az agit. osztály, mint a megyei tanács művelődési és mezőgazda­sági osztálya az oktatási munkájának súlypontját a falura helyezze. Nagy gondot kell forditani a parasztság szakmai, politikai szinvona­lának'emelésére. Arra kéri a VB-t, mondja ki, hogy az agit. osztily vegye fel a kapcsolatosa m.tanács emiitett 2 osztályával, koordi­nálja az oktatási szervet, és összhangban alakítsák ki a tennivalókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom