MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. július 3.
Napirend: - 2. Javaslat a tszcs-k továbbfejlesztésére. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 11–16.
- 14 ORSZÁGOS LIVFE.TÁK A jelenlegi helyzet fenntartása azt is eredményezné, hogy a tszcs, vezetésének egy része szét-züllene, nem vennék komolyan, hogy akarunk előre menni. Az ellenség felhasználja ellenünk, agitálnak, hogy ne fizessenek közös alapot. Azt is figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi helyzet fenntartása nem tenné lehetővé a járásban az elengedhetetlenül szükséges talajjavítás megkezdését, az öntözéses gazdálkodás kiszélesitését ? holott a megyében erre a legnagyobb szükség és lehetőség a dabasi jarésban van. Indokolná a javaslat elfogadását, hogy teljesen összefüggő nagy területet kapjunk. Azok a községek, melyeket nem javaslunk átszervezésre, azok a járás szélén helyezkednek el, nem okoz gondot a kinn-maradásuk. Nálunk is hoztak olyan határozatokat a tszcs-k, hogy ősszel átmennek tsz-be, azonban ott, ahol a szubjektiv és objektiv feltételek szerintünk nem megfelelőek, ott nem szervezzük át. Lehet, hogy egy ilyen határozat miatt csorbát szenvedünk, de ha ragaszkodunk a tszcs, tsz-é szervezéséhez, akkor ráfizetünk mi is és a tagok is. ügy látom, hogy az átszervezésre nem javasolt községekre konkrétan ki kell dolgozni, hogy mit csináljunk, és majd ha a feltételek megteremtődnek, ugy lépünk előre. Nálunk is felmerült, hogy lehetne presztizs kérdést csinálni, de a YB. többségének az volt a véleménye, hogy kibírjuk, ha romlik e téren a presztizs. Bugyi- község kérdésében kérem, hogy feltételesen fogadja el a YB. az előterjesztést. Mi azt javasoltuk, hogy kisebb szövetkezeteket hozunk létre, azért, mert nem tudunk oda megfelelő képességű embert biztositani, aki képes lenne 4-4.5oo kh-s gazdaságot vezetni. Kisebb szövetkezetek vezetését mezőgazdászékkal, jó középparasztokkal meg tudjuk oldani, de olyan probléma van, hogy nagyüzemnek egyenlőre nem tudják megoldani a vezetését, nagyüzemi tapasztalattal rendelkező emberünk nincs, másrészt a község mereven ragaszkodik a több szövetkezethez, bár bennem is felmerül, hogy a határ szétdarabolása több felé nagy problémát fog okozni, egy szövetkezetnek csupa homokos, rossz talaj jutna. Ha a megyei YB. nagyüzemi tapasztalattal rendelkező káderrel tud segíteni a járáson, akkor a bugyival kapcsolatos javaslatot is támogatom. Egyenlőre a Bugyi Tesedik tsz, vezetését sem látom biztosítottnak, a fél éves tervek alapján ugy néz ki, hogy lényeges kiesések lesznek, amit bajosan tudnak év végére behozhi. Kérem a YB-t, hogy 15 fo ujabb státuszt adjon a szakmai megerősítésre, Jelenlegi státuszokra meg van a javaslatunk, ezen kivül kellene 15 ember. Kérem még, h<Dgy Tatárszentgyörgy és Ö r^ény esetében intézkedjen a megye, hogy ÁG. vegye át a fölösleges területüket kb. 25oo kh. tartalék terület. /Király elvtárs közbeszól, hogy ennek feltétele, hogy az ott lévő tagság akarja ezt a dolgot, tudtommal inkább ragaszkodnak a 17 ft. m.egység értékhez, minthogy leadják a területet/. Bár nem ehhez a napirendhez tartozik, de kérem az elvtársakat, vegyék figyelembe, - különösen talajjavításnál, öntözésnél, szőlő-gyümölcs teleoitésnél - a járás helyzetét, mert mindezekre a homokos, stb. talaj miatt szinte a megyében a legnagyobb szükség lenne.