MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. január 30.

Napirenden kívül: - - A megyei titkár beszámolója az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályán történt, a pártbizottság munkájáról szóló megbeszélésről. 27–31.

- 26 - . akik. már valkhol magasabb beosztásban voltak - tul önállóan dolgoznak, nem eléggé koordinálják munkájukat. Ezt mint negativumot vetettek fel a VB. ill. az osztályok munkájában, Nem tudom, hogy a Bárányos, vagy a Halmi elvtárs - megemlitett két kisebb dolgot t de kb. Sándor elvtársnak is ez a véleménye. Ezt követően Halmi elvtárs tette szóvá, hogy érzése szerint az MB-n két csoportra van oszolva a vezetés. Jámbor elvtárs Király elvtársat követi és a többi osztályvezető /Kiss elvtársat nem emiitette/ körü­löttem csoportosul. Szóvátették, hogy a Kóczián ügyben nem elég elvi szilárdsággal jártunk el és ennek következtében a megyében különböző lazaságok vannak, mikor kérdeztem, hogy miről van szó, azt mondták, hogy pl, Papp elvtárssal kapcsolatban, aki goromba volt valamelyik műszaki emberrel. Erről én nem tudtam. Szó volt arról, hogy a megyei Tanáccsal nem tudunk együttműködni ? ­a 19 megyéből 18-ban jól együttműködnek, egyedül Pestmegye a kivetel. Azt mondták, hogy Keleti elvtárs a kaposvári értekezleten ezt elmond­ta és Varga András elvtárs alátámasztotta, /ezt Bárányos e, tette szóvá/. Bárányos elvtárs tette szóvá, hogy a felső szervektől lejönnek elvtársak és a mi embereink nem elég tisztelettudóan beszélnek velük. Szóvátették azt is, hogy én Király elvtársnak nem adok elég hatáskört, hogy akadályozom bizonyos kérdésekben, nem vonom be, stb. iTem tudom, hogy ez mi akar lenni. A következőket válaszoltam: Nálunk semmiféle csoportosulás nincs, erről nem tudok, egyébként is furcsa lenne, ha két csoportosulás lenne. Halmi elvtárs itt közbe­szólt, hogy 23331 ha nincs" is, de kialakulóban lehet hogy van. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy csoportosulás nincs és nem is volt. Nem is fordult elő fontos kérdésekben, hogy mást képviselt volna valaki, igy nem szólalt fel. A tanáccsal való együttműködést illetően azt mondták, hogy ebben ugy is folyik vizsgálat'a központ részéről, igy ezzel most nem foglalkozom. /Keleti elvtárs közbeszól, hogy Kaposváron szóvá- sem tette ezt a kérdést, más helyen konkrét formában az agit. osztályt illetően mondott. Varga elvtárs sem tette szóvá Ka osváron, Ug. látszik, hogy téves az információ/. Tehát a tanáccsal való kapcsolatról majd csak a vizsgálat lezárása után fogunk beszélni. Ami a felsőbb szervektől kijövök lebecsülését illeti: előfordult és elő is fog fordulni, hogy minisztériumtól, vagy a központtól kikül­dött elvtársnak meg mondjuk a véleményünket, ilyen volt pl. a terület­felosztás kérdésénél, eredményességi munkaegységnél, amikor a minisz­térium ellenkező álláspontot foglalt el. Keményen megmondtuk a véle­ményünket, ez egyébként is egy olyan kérdés volt, hogy a POl. Biz, is lépésről-lépésre adott engedélyt. Vagy pl, az ipari osztály vizsga­latával kapcsol- tban is megmondtuk véleményünket. Szükséges az ud­variassági~ szabályokat betartani, anélkül, hogy elvi engedményeket tennénk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom