MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. október 24.

Napirend: - 3. Egyebek. - a) Tájékoztató a Gödöllői Agrártudományi Egyetem pártszervezetével kapcsolatos párthatározat végrehajtásáról. - - Jelentés. 45–51.

bekövetkezett változással azonban mér non oldodott meg a helyzet, Ugyanis a tudenányos szocializnus szakcsoport kót munkatársának gyenge nunka fegyelne, ós a gyakori szenélyeskedő viták továbbra is feszült légkört teremtenek. A tanszók ilyen irányú problémáival a VE. több izben is foglalkozott, megtárgyalták.párt csoport érte­kezleten is. Azonban ncn sok javulás mutatkozik. A r: ::xista tanszéknek a többi tanszékkel.való kapcsolata ezek­nek a fo; yatékosságoknak az ellnnére is javul. Komoly szerepe volt ebb en az oktatok ídeolo.^iai tanfolyamának,valamint a tsz. szervezés-­bon való közös munkának. A tanszék azonban a többi tanszékekhez való viszonyában neu tölti be a?t a szerepet, melyre az oktatók között szükséges lenne betöltenie. Nem bántak a problémák fölvetésé­ben és tisztázásában nás tanszékek felé. Köztudott dolog,hogy a pe_~ gazd. anyaga és az agrárgazdasági tanszék anyaga a földjáradék el: é­let tanításában eltérő. Ezt a marxista tanszók is tudja, de a bef r16 forduló vitákon kiyül még nem sok törtónt, az cységes, helyes t mit ás érdekében. Vagy pl, c~y tudományos ülésen előadás hangzott el a le­nini hármas jelszóról ós az előadást a tanszék Írásban előre nef,-.•.?­ta azonban a nyilvánvaló hibák ellenére a.tanszék időben nem reagált sőt még az előadson sem korrigálta azokat. A PB. illetve VB, időnként napirendre tűzi a marxista tanszék munkáját. Ennek eredményei azonban nem tükröződnek a tanszék egész­séges szellemének megjavításában, A PB. ós.a VB. a tönegszervezetek párt irányítására megfelelő gondot.fordít. A pártszervezetek a KISZ. szervezettel foglalkoznak a 1 többet, és megállapítható, hogy a pártszervezetek részéről a KISZ. irányítása, segítése és ellenőrzése sokat fejlődött. Ennek következ­tében a KISZ, szervezetek munkája jelentősen megjavult. A PB. konkrét segítséget nyújtott a KISZ. szervezet éves munkater­vének elkészítéséhez. Különösen jó a kapcsolat a tanári párt alap­szerv és az évfolyamok KISZ. szervezetei között. Az elmúlt időszakban pl, a tanári alapszervezet megtárgyalta a KI £>Z, alapszervek munkáját és taggyűlésen megvitatta, majd meghatároz—

Next

/
Oldalképek
Tartalom